Bencze Evelin pénzügy mesterszakos hallgatónk csapatával a DLA Piper versenyének 1. díját vihette haza. Az idén második évét végző mesteres hallgató alapszakos diplomáját Miskolcon szerezte, már ezalatt az idő alatt is több versenyen megfordult. A versenyre egy korábbi közgazdaságtan tanára hívta fel a figyelmét, és mivel a leírás alapján megtetszett neki a felhívás, jelentkezett is rá.
Hogyan készültél a versenyre?
Alapképzésen több vállalati pénzügy témájú esetversenyre jártam, így az itt szerzett tapasztalatok és a meglévő alapszakos tárgyi tudásom megfelelő alapnak bizonyult. A vállalati pénzügy tárgyat nagyon szerettem, jó eredményeket is értem el benne és az utolsó félévemben olyan hallgatókat segítettem, akiknek nem sikerült ez a tárgy, ez pedig egy nagyon jó ismétlés volt.
A versenyre tehát egyedül jelentkeztél, majd a döntőben kerültetek csapatokba beosztva. Hogyan épült fel a verseny?
Jelentkezés után kaptunk egy értékelési feladatsort, ebben kellett csinálnunk egy NPV számítást, diszkontrátabecslést és értékbecslést, majd 2-4 hét múlva értesítettek, hogy továbbjutottam és részt vehetek az élő döntőn. A csapatbeosztás után megkaptuk az online leadott feladat helyes megoldásait és az aznapi feladatot: gyakorlatilag egy olajipari M&A tárgyalást kellett lefolytatnunk, ahol mi voltunk az egyik vállalat, az értékelő bizottság pedig a másik.
A beosztás során két joghallgatóval, Kiss Gáborral a PPKE JÁK-ról és Nagy Botond Norberttel az ELTE ÁJK-ról kerültél egy csapatba, akikkel aznap reggel találkoztál először. Milyen volt a fiúkkal a közös munka?
Annak ellenére, hogy korábban nem ismertük egymást, nagyon jó volt velük együtt dolgozni, nagyon kedvesek, okosak és jól felkészülten érkeztek a versenyre. Bölcs döntésnek bizonyult, hogy egy fél órát szántunk arra, hogy megismerjük egymást, így könnyebben tudtunk kapcsolódni a továbbiakban. A feladatban ekkor már inkább a jogi oldal vált hangsúlyossá, ezért azt éreztem, hogy a szerepem inkább a koordinálásban van, például, hogy ne ragadjunk le hosszabb ideig egy ponton. Kifejezetten érdekes volt hallgatni Botond és Gábor beszélgetését az egyes jogi kérdésekről, nagyon sokat tudtam tanulni tőlük, hiszen teljesen más a gondolkodásmódunk: míg én a számokat és a tényeket láttam meg, ők a vitás kérdéseket és egyébként nagyon jók voltak abban, hogy bevonjanak engem ezekbe. Szerintem emiatt is sikerülhetett ezzel az eredménnyel a verseny.
Mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást?
Mivel az iparág nagyon specifikus volt, a kapcsolódó szabályokat meg kellett ismernem és az adózási részleteket megértenem, ill. modellekbe építenem. A döntőben pedig a megfelelő időmenedzsment megtalálása és az egymásra hangolódás jelentett kihívást, hogy a rövid idő alatt egy egységes képet tudjunk mutatni a bizottság felé és minden kérdést, amit a tárgyalásban érintünk, meg tudjunk beszélni előre.
120 jelentkező közül 5 közgazdász- és 10 joghallgató jutott tovább a döntőbe. Milyen érzés volt az 5 csapat közül az első helyezést elérni?
Ha belegondolok, hogy bár csak 120 fő volt a merítés, de abból mégis mi lettünk a legjobbak, ez összességében elképesztő érzés és nagyon hálás is vagyok érte. Úgy érzem, hogy egy kicsit a szerencsére is szükség volt, de mindenképpen visszaigazolódik az, hogy valóban jó vagyok abban, amiről azt gondoltam, hogy jól tudok és szeretek is csinálni.
Hogyan járult hozzá a verseny a szakmai fejlődésedhez?
Nemrég nyertem felvételt a MOL frissdiplomás programjába és úgy érzem, hogy a verseny, aminek köszönhetően megtanultam a vállalati pénzügyeket olajipari szemlélettel is vizsgálni, nagyon sokat adott hozzá az én akkori tudásomhoz és kommunikációs készségeimhez.
Hogyan tovább? Mit vársz a tanévtől és mik a terveid?
Nagyon szeretem az esetversenyzést, de még nem látom, hogy mennyire fog beleférni az új munkahelyem mellett, ez még kiderül. Szabadidőmben az ELTE Néptánc Együttesébe járok, ami pedig a tanulmányaimat illeti, a pénzügy mesterszakhoz tartozó mindkét specializációt, a befektetési elemzőt és a multinacionális vállalatok pénzügyeit is szeretném megcsinálni.
Szeretettel gratulálunk Evelinnek az elért eredményekhez és további sok szép sikereket kívánunk!