Dr. Dombi Ákost 2026. szeptember 1-én dr. Galántai Zoltán váltotta az Összehasonlító Gazdaságtan Tanszék vezetésében. Az idén Pro Ingenio Oklevéllel kitüntetett docens tanszékvezető-helyettesként továbbra is részt vállal a feladatokban, utódja pedig bepillantást enged a tanszék múltjába és jövőbeli terveibe is.  

Mit jelent az Összehasonlító Gazdaságtan Tanszéket vezetni? 

Hadd hivatkozzam rögtön az elején a közgazdász Dani Rodrikra, aki szerint a közgazdaságtanban nincsenek általános, helytől és időtől független szabályok. Vagyis egy modell alkalmazhatósága mindig függ a körülményektől is, hiszen a valóság komplex volta miatt a legkülönbözőbb tényezők lehetnek befolyással az eredményre. Egy tanszék roppant összetett, ráadásul önmagukban is komplex személyiségekből álló képződmény (és ettől olyan izgalmas is). Mint ahogy a miénk is az: minden főállású munkatársunknak komoly szakmai múltja és vezetői tapasztalatai van akár a nagyvállalati/piaci környezetből, akár a politikából, akár a más tanszékeken szerzett tapasztalatoknak köszönhetően. Ami óriási segítség: pontosan tudom, hogy a kollégáim nem csak a szakterületükhöz értenek, hanem másban is számíthatok rájuk. 

Milyen örökséget vesz át Dombi Ákostól? 

Ákos a megalapulásunk óta, közel egy évtizeden át szervezte, segítette és menedzselte a munkánkat – amiből mi, a kollégái, kívülről nem láttunk olyan sokat. Mert hát kinek is tűnik fel, ha egyszerűen minden rendben van? Folyik az oktatás, megkapjuk a munkánkhoz szükséges támogatást, és így tovább. Van egy mondás, mely szerint „a jó vezető egy kicsivel többet vállal magára a hibáztatásból/felelősségből, és egy kicsivel kevesebbet kér a dicsőségből/elismerésből, mint amit megérdemel”. 

Ráadásul többet is vár magától: amikor pl. az elején nagyon magas volt az óraterhelésünk, akkor természetesen Ákosnak volt a legmagasabb, megoldást talált válsághelyzetekre, és foglalkozott azokkal, akik a tanszékünk tágabb köréhez tartoznak, például a tehetséges volt tanítványok és fiatal kutatók. Ezért a mentoráló oktatói tevékenységért nyerte el nemrégiben a rangos Pro Ingenio Oklevelet az egyetemtől. Mostantól pedig tanszékvezető-helyettesként segíti a munkámat és a tanszéket is. 

Miért pont Ön?

Mint kiderült, aktuálisan én elégítettem ki minden kritériumot: megfelelő végzettség és fokozat és oktatási tapasztalat némi tanszékvezetői múlttal megfejelve egy hasonló tanszéken, valamint – és ez legalább ugyanilyen fontos – a kari vezetés meg a kollégáim teljes bizalma irántam. Ez egyszerre megtisztelő és kihívást jelentő feladat. 

Én amúgy tudomány- és technikatörténészként kezdtem még 1989-ben az egyetemi pályafutásomat, de  immár húsz éve gazdaságtörténetet az utóbbi időben pedig nemzetközi gazdasági kapcsolatokat is tanítok, miközben egyre inkább kezdek rákapni a heterodox gazdaságtan ízére: tényleg ragyogóan izgalmas terület a társadalomtudományokon belül. A végső cél pedig az lenne, hogy – bármilyen nagyképűen hangozzék is – a közgazdaságtanon, illetve a közgazdaságtan oktatásán keresztül jobbá tegyük a világot. Biztos vagyok benne, hogy ebben minden kollégám egyetért velem.

Milyen vezetői feladatot jelent ennyi önálló és tapasztalt kollégával együtt dolgozni? 

Az egyik fő feladatom, hogy tanszékvezetőként a kollégáim érdekeiket képviseljem és őket támogassam. Viszont ott van a tanszék is, mint egy újabb, különálló réteg, és az érdekei persze nem mindig esnek egybe egy adott oktatóéval (vagy éppen az enyémmel). A harmadik szint pedig az, hogy természetesen mindenkor a Kar érdekeit is figyelembe véve kell döntenem: ennek a három különböző szempontnak a kiegyensúlyozása és összehangolása az egyik legfontosabb feladatom.

Mik a tanszék céljai és oktatási prioritásai a következő években? 

Nyilván ez teljesen más helyzet, mint amikor Ákos elkezdte a tanszéket építeni. A GTK az utóbbi évek/évtized egyik  legnagyobb magyar felsőoktatási sikertörténetévé vált hatalmas felfutást produkálva – és nem mellékesen kiépítve egy olyan infrastruktúrát, amely sokezer hallgató munkáját képes segíteni, koordinálni, támogatni. A tanszékünk a kezdetektől részt vett ebben, és most, hogy a rendszer már tartósan stabil pályára állt, elkezdhetünk pl. azzal is foglalkozni, hogy az Ákos által beindított és továbbra is vezetett kutatási szemináriumokat valamiféle kapcsolódási ponttá fejlesszük a közgazdaságtan legújabb eredményei iránt nyitott kutatók számára. Gondolkozunk új kollégák tanszéki munkába való bevonásán is, így igazán izgalmas új tárgyakkal bővíthetnénk a palettánk; és jó lenne növelni a szerepvállalásunkat is a doktori iskolában. Azaz: szívesen látnánk újabb doktoranduszokat. Általában véve pedig szeretnénk egyfelől teljes mértékben kihasználni, másfelől tovább bővíteni a tanszékünkben rejlő potenciált.

Mit szeretne néhány év múlva átadni a következő tanszékvezetőnek? 

Miközben változóban van körülöttünk az egész oktatási ökoszisztéma, és a mesterséges intelligencia eléggé új ahhoz, hogy a használata komoly kérdéseket vessen fel, napi szinten is működtetni kell a tanszéket. Tisztában vagyok vele, hogy én csak kölcsönkaptam a lehetőséget, hogy tovább építkezzek, építkezzünk az Ákos által lerakott alapokra, és néha arról álmodozom (mert ilyesmiről az ember csak álmodozni mer), hogy amit most elkezdtünk, az nemcsak néhány évtized, de akár évszázadok múlva is létezni fog – még ha nagyon megváltozott formában is. A Kar és a tanszékünk is. Talán ugyanígy fogják hívni, talán máshogy, de lesz egy folytonosság attól a pillanattól kezdve, hogy megtartottuk az első előadást… 

Szóval a végső célom az, hogy az utódom egy jól működő, funkcionális, az oktatás teljességét a lehető legnagyobb mértékben megvalósító és a hallgatók tanulmányait és fejlődését maximálisan segítő tanszéket vegyen majd át pár év múlva. Mert ahogy mondani szokás: „az oktatás igazi célja az, hogy a lehetőségeket képességekké alakítsa”. 

És ugyan akarhatunk-e ennél többet? Nos, nekem ennyi biztosan elég.