MI a hallgatói munkákban: nemcsak szabad, de ajánlott is Elindult a mesterséges intelligencia használatának oktatása az ELTE Gazdaságtudományi Karon. MI a hallgatói munkákban: nemcsak szabad, de ajánlott is Elindult a mesterséges intelligencia használatának oktatása az ELTE Gazdaságtudományi Karon.
Közlekedésmérnökként a doktori iskolában Fetter Marcell doktorandusz szerint a PhD-képzés során újfajta szemlélet és sok önálló megoldás feltárása várt rá. Közlekedésmérnökként a doktori iskolában Fetter Marcell doktorandusz szerint a PhD-képzés során újfajta szemlélet és sok önálló megoldás feltárása várt rá.
Közgazdasági Diákolimpia: ELTE-s diák győzött a rangos középiskolai versenyen A neves szakemberekből álló zsűriben ott volt karunk tanszékvezetője, dr. Dombi Ákos is. Közgazdasági Diákolimpia: ELTE-s diák győzött a rangos középiskolai versenyen A neves szakemberekből álló zsűriben ott volt karunk tanszékvezetője, dr. Dombi Ákos is.
„Olyan, mint belepottyanni egy idegen vállalati kultúrába” A nyári egyetem (BESU) igazgatójának vár mindenkit a 2025. július 14–18. között tartandó programra. „Olyan, mint belepottyanni egy idegen vállalati kultúrába” A nyári egyetem (BESU) igazgatójának vár mindenkit a 2025. július 14–18. között tartandó programra.
„Az elmélet csak akkor ér valamit, ha a gyakorlatban is működik” Interjú Jónás Tamás professzorral, karunk új egyetemi tanárával. „Az elmélet csak akkor ér valamit, ha a gyakorlatban is működik” Interjú Jónás Tamás professzorral, karunk új egyetemi tanárával.
Szabályozható-e a kockázat? – Bemutatjuk Dr. Pétervári Kinga könyvét Regulatory Risk Management Versus State Intervention címen jelentetett meg új könyvet oktatónk. Szabályozható-e a kockázat? – Bemutatjuk Dr. Pétervári Kinga könyvét Regulatory Risk Management Versus State Intervention címen jelentetett meg új könyvet oktatónk.
Fedezd fel a tavaszt a GTK Story idei második számával! Már megtalálod a nyomtatott példányt a kampuszon, de online is fellapozhatod! Fedezd fel a tavaszt a GTK Story idei második számával! Már megtalálod a nyomtatott példányt a kampuszon, de online is fellapozhatod!
Tavaszköszöntés diplomával 579 végzett hallgatónk vett részt 2025. március 7-én és 8-án megrendezett diplomaátadó ünnepségeinken. Tavaszköszöntés diplomával 579 végzett hallgatónk vett részt 2025. március 7-én és 8-án megrendezett diplomaátadó ünnepségeinken.
Bemutatjuk az ELTE GTK HÖK új Testületét A 2024. december 19-i Alakuló Küldöttgyűlésén történt fontos eseményekről, beleértve Gombos Máté elnökké választását és az új vezetőség bemutatását. Bemutatjuk az ELTE GTK HÖK új Testületét A 2024. december 19-i Alakuló Küldöttgyűlésén történt fontos eseményekről, beleértve Gombos Máté elnökké választását és az új vezetőség bemutatását.
Hanbok, aranyszobor és egy híres pékség – Barangolás Dél-Koreában Az ELTE GTK hallgatóinak egyik lehetséges úticélja Szöul is lehet. Hanbok, aranyszobor és egy híres pékség – Barangolás Dél-Koreában Az ELTE GTK hallgatóinak egyik lehetséges úticélja Szöul is lehet.
Publikációkban gazdag volt az elmúlt év Tekintsük át oktatóink 2024-ben született tudományos munkáit! Publikációkban gazdag volt az elmúlt év Tekintsük át oktatóink 2024-ben született tudományos munkáit!
„Egy ilyen lépés mindig nagy felelősséggel jár” Dr. habil. Tóth Zsuzsanna Eszterrel, karunk első női egyetemi tanárával beszélgettünk. „Egy ilyen lépés mindig nagy felelősséggel jár” Dr. habil. Tóth Zsuzsanna Eszterrel, karunk első női egyetemi tanárával beszélgettünk.
Társasági feltöltődés a tanulmányokon túl Ilyen volt a GTK öntevékeny köreinek kitelepülése. Társasági feltöltődés a tanulmányokon túl Ilyen volt a GTK öntevékeny köreinek kitelepülése.
A mesterséges intelligencia előnyei és kockázatai az oktatásban Beszámoló az ELTE Gazdaságtudományi Karának oktatói tájékoztatójáról. A mesterséges intelligencia előnyei és kockázatai az oktatásban Beszámoló az ELTE Gazdaságtudományi Karának oktatói tájékoztatójáról.
Technikusi végzettségűek, figyelem! Technikumból jelentkeznél hozzánk? Mutatjuk a lehetőségeket! Technikusi végzettségűek, figyelem! Technikumból jelentkeznél hozzánk? Mutatjuk a lehetőségeket!