„Együtt sikerülni fog” – a jövő ügynökei filmen és a valóságban

2024.11.27.
„Együtt sikerülni fog” – a jövő ügynökei filmen és a valóságban
Képzeld el, hogy belépsz az ELTE GTK nagyelőadójába, arra számítva, hogy egy csomó információval bombáznak majd. Ehelyett egyszer csak elsötétül a terem, és egy vetítés kezdődik! Az ELTE GTK idei nyílt napján pontosan ez történt: a rendezvény 620 résztvevője négy teremben egy premierrel kezdték a napot. És nem is akármilyennel – a filmet egy profi stáb segítségével az ELTE GTK hallgatói és oktatói készítették, kifejezetten azoknak, akik most az érettségi és a pályaválasztás kettős nyomásával küzdenek.

„Ez az időszak mindenkinek stresszes. Keményen készültök az érettségire, ami egy hatalmas és ismeretlen kihívás. Emellett nektek most arról is döntést kell hoznotok, hogy merre tovább, mi legyen az utatok” – vezette fel a bemutatót az R Aula házigazdája, dr. Bence-Kiss Krisztina tanárnő, aki producerként maga is részt vett a film elkészítésében. Majd mosolyogva hozzátette: „Hogy egy kicsit oldjuk ezt a feszültséget, készítettünk egy különleges mozit. Profi stábbal, de amatőr szereplőkkel – hallgatóink és oktatóink közreműködésével. Talán segít nektek meglátni a kalandot, az álmokat és a játékot is ezekben a nagy döntésekben. És talán még valamit: hogyan lehet elegánsan vagy lazán, de mindig stílusosan venni az akadályokat, és mit jelent az, ha ebben segít egy elit csapat, amelyhez most már ti is csatlakozhattok.”

Premier az R Aulában

A rövidfilm kerettörténete egy olyan lányról szólt, aki az érettségi és a továbbtanulás nyomása alatt, keresgél a lehetőségek között (ismerős a helyzet?), miközben az események egyszer csak váratlan fordulatot vesznek, és egy életre szóló kalandba csöppen. Egy alternatív világ szippantja be, ahol minden lehetséges, minden megtörténhet – persze csak rázva, nem keverve, a képzelet játékaként felfogva a küldetést, ami hősnőnkre vár, és ami végül visszavezeti őt a valóságba. 

A közönség végig benne volt a játékban, a film végére pedig nemcsak inspirációval gazdagodott, hanem talán sikerült egy kicsit más, oldottabb perspektívából is látni a pályaválasztási kérdéseket. 

A színfalak mögött

A vetítés után a közönség lehetőséget kapott arra, hogy személyesen is megismerkedjen a stábbal és a szereplőkkel. Elsőként Garam Regina, a női főszereplő lépett színpadra. Regina karunk harmadéves pénzügy és számvitel szakos hallgatója, és szívesen mesélt arról, miért választotta az ELTE GTK-t: „Már gimiben is nagyon érdekelt a gazdaság és a pénzügyek világa. Az ELTE pedig nemcsak itthon, hanem nemzetközileg is elismert képzést nyújt – ráadásul teljesen angol nyelven is tanulhattam.”

dr. Bence-Kiss Krisztina beszélget a főhőst alakító Garam Reginával

Az egyetemi éveit is szívesen emlegette: „Az Erasmus+ program rengeteg fejlődési lehetőséget adott nekem, külföldön tanulhattam, miközben az ELTE minden támogatást megadott. És persze az egyetemi mindennapok is nagyon emlékezetesek – sok barátság, izgalmas órák és ilyen projektekben való részvétel, mint ez a film.”

A bemutatón részt vettek a film vezető alkotói, Nagy Alex rendező és Barta Gergely operatőr. Alex is a közönség elé állt, és mesélt az elkészítés folyamatáról. „Őszintén szólva, amikor az ELTE GTK felkeresett minket, hogy egy ilyen volumenű filmet készítsünk, kicsit meglepődtem. Nem ez volt az első közös projektünk velük, de ez a film azért egy másik szint volt” – kezdte.

Nagy Alex rendező (j.) és Barta Gergely operatő szemlélik a kész filmet.

Elmondása szerint a projekt különlegessége nemcsak a film technikai kivitelezésében rejlett, hanem az együttműködésben is: „A GTK-val dolgozni mindig öröm. A csapat teljes támogatást nyújtott nekünk mindenben. A forgatáshoz minden helyszínt megkaptunk, a színészeket az egyetem hallgatói közül választottuk ki, és mindenki hihetetlen lelkesedéssel vetett részt a munkában.”

Alex külön kiemelte a közös munka hangulatát: „Rendezőként az a legjobb, ha egy csapat ennyire támogató és kreatív. Az, hogy ilyen látványvilágot és történetet hoztunk össze, nemcsak rajtam múlt, hanem a GTK és a hallgatók elhivatottságán is. Ha van egy ilyen csapat mögötted, mint nekem volt, akkor bármi lehetséges. Amikor most itt látom a filmünket egy ekkora vásznon, és látom, hogy ennyien élvezik, akkor úgy érzem, ez minden fáradságot megért.”

A vetítés után ismét Bence-Kiss Krisztina vette át a szót, és vezette át a közönséget a nyílt nap hivatalos részéhez. Ehhez a film egyik főszereplőjét, dr. Margitay Tihamért szólította a pulpitushoz, aki a rejtélyes M-et alakította, és aki dékánként kezdettől elkötelezett támogatója volt a projektnek. „A mozit csakugyan játéknak szántuk, de azt hiszem, több lett belőle: olyan értékeket tudtunk megmutatni, amelyek hallgatóinkra jellemzőek: csapatszellem, elhivatottság és mindenekelőtt a felkészültség arra, hogy minden problémát hatékonyan oldjanak meg. A legszuperebb csapat! Kicsit sajnálom, hogy a történet végén … de hiszen a filmből úgyis minden kiderült.”

Fotó: Horváth Péter

Premier képekben

Premier képekben

0

/

0

0

/

0