Délutáni kirándulás a Hármashatárhegyre (kicsit másképpen)

A kirándulást a 11-es busz Nagybányai úti végállomásánál kezdjük, és utunk során célba vesszük a II. kerület túrázók által legkedveltebb részeit. Körbenézünk a legendás Apáthy-szikláról, az Országos Kéktúra Útvonalán elhaladunk az Oroszlán-szikla mellett, majd háborús bunkerek között felkapaszkodunk az Újlaki-hegy csúcsára, ahonnan már csak egy kőhajítás a Hármashatár-hegyi kilátó. Miután megteltünk friss levegővel, dél felé vesszük az irányt, hogy az Árpád-kilátóból a főváros egy újabb szeletére pillanthassunk rá. Innen a 11-es busz végállomása csak 800 méter, ahol a teljesítőket meglepetés várja.
Kifejezetten várjuk az elsőéveseket, így azokat is, akik a Gólyatúrára is jelentkeztek, de a rossz idő miatt végül nem tudtak kirándulni. Ez kiváló alkalom lehet azoknak is, akik társak nélkül vannak, de szeretnének a kari túra programokba bekapcsolódni. Tehát, ha egyedül vagy, és a délutánod szabad, itt a helyed!
Útvonal: Ezen a linken elérhető.
A túra hossza, nehézsége:
A táv 10 km, szintkülönbség 400 méter, menetidő 3-3,5 óra. A túra legmagasabb pontja a Hármashatár-hegyi Guckler Károly-kilátó (495 m). Amennyiben ránk sötétedik, a résztvevőknek fejlámpákat osztunk ki, gyakorolva ezzel az októberi Bátorságpróbára.
A részvétel feltételei:
A túrán való részvétel a hallgatók és vendégek számára egyaránt regisztrációhoz kötött, amely elérhető ezen linken. A regisztrációra az ELTE és a GTK adatkezelési szabályai érvényesek – jogaidról itt találsz részletes tájékoztatást. A jelentkezők a Túra Klub későbbi programjairól is tájékoztatást kapnak majd.
Esőnap:
Rossz időjárás előrejelzése esetén a regisztráltakat szerda 18:00-ig külön is értesítjük arról, ha a túra elmarad. Esőnap szeptember 29.
Indulás:
2023. szeptember 28., 16:00, 11-es busz Nagybányai úti végállomásánál.
A start/cél elérhető a Batthyány térről induló 11 jelű busszal.
Praktikus tippek:
- Útközben csak azt tudod elfogyasztani, amit magaddal hozol. A túra 3-3,5 óra, egy kis folyadék és némi harapnivaló azért legyen nálad.
- WC csak az erdőben.
- Legyen nálad egy használt műanyag zacskó a szemetednek, ugyanis szemétszedéssel nem készülünk, és így a hátizsákod belseje sem lesz piszkos.
- Kényelmes, jó tartású, nem csúszós talpú sportcipő szükséges. Meredek terepre csak a Laki-hegyre történő felkapaszkodásnál számíthatsz, de a látvány kárpótolni fog.
A GTK Túra Klub korábbi túráiról a beszámolók elérhetők itt.
További tájékoztatás, kapcsolattartás: 30-241-7723 / gtk.turaklub@gtk.elte.hu