Alapképzés

Gazdálkodási és menedzsment

 

A gazdálkodási és menedzsment országosan a legnépszerűbb gazdaságtudományi alapszak. Ez a szak a kisebb vagy nagyobb szervezeti egységek, illetve szervezetek vezetésére és a menedzsment különböző aspektusaira összpontosít. Ha érdekel a szervezetfejlesztés, az emberi erőforrás menedzsment, a stratégiai tervezés és a vezetői szerep, akkor ez a szak a legmegfelelőbb számodra. 

Megismerheted a vállalatok működését, elsajátíthatod a projektekben, csoportokban, szervezetekben való együttműködés és munka szabályait, az üzleti döntés-előkészítés, problémamegoldás módszereit. Gyakorlatias tudásodnak köszönhetően alkalmassá válsz arra, hogy vállalatoknál munkatársakat, teameket és folyamatokat menedzselj, azaz tervezz, szervezz, irányíts és vezess.

Képzéseink kiemelt részei a projektfeladatok, amelyek során egyéni konzultációkkal támogatva valós üzleti problémákat oldhatsz meg.

Az ELTE gazdálkodási és menedzsment alapszakon a tárgyak jelentős részét – saját döntésed szerint – angol nyelven is hallgathatod. Az Európai Unió Erasmus+ programja keretében több mint hatvan európai, az ELTE nemzetközi együttműködési hálózata révén pedig számos tengerentúli egyetemre mehetsz külföldi részképzésre. Speciális nyelvoktatási programunk pedig az angolon kívül 7 további idegen nyelv elsajátítását támogatja.

Ezzel a diplomával a kezedben ismerni fogod a marketing és az üzleti jog alapjait is. Képes leszel számviteli kimutatások értelmezésére, vállalati pénzügyi elemzések készítésére. Külön hangsúlyt fektetünk az üzleti kommunikációs, valamint a prezentációs, érvelés- és tárgyalástechnikai készségeid fejlesztésére.

Számos iparágban és szektorban, változatos munkakörökben helyezkedhetsz el, mivel az üzleti menedzsment általános készségeket tanít. A szak lehetőséget ad vezetői készségek fejlesztésére, amelyeket később különböző iparágakban kamatoztathatsz, vagy alapíthatsz és működtethetsz saját vállalkozást.

Karrierlehetőségek:

  • Üzleti tanácsadó
  • Projektmenedzser
  • Marketing menedzser
  • HR menedzser
  • Operációs menedzser
  • Logisztikai menedzser
  • Ügyfélszolgálati menedzser
  • Vállalati stratégiai tervező
  • Saját vállalkozás indítása

Ezekről a munkakörökről és az elérhető jövedelmi lehetőségekről részletesen itt olvashatsz, arról pedig, milyen forrásokkal dolgoztunk és milyen módszertant követtünk a közölt adatok összegyűjtésében és feldolgozásában itt.

A gazdálkodási és menedzsment diplomával rendelkezők kezdő fizetései 2024-ben bruttó 550.000-750.000 forint között mozognak, a pozíciótól és az iparágtól függően. Néhány év szakmai tapasztalattal már elérhető bruttó 850.000-1.300.000 forint havi jövedelem, ami leginkább az iparágtól, a konkrét feladat jellegétől és a felelősségi köröktől függ. Vezetői pozíciókban, mint például HR menedzser vagy stratégiai tervező, a fizetések 1.500.000 forint felett kezdődnek, és akár bruttó 2.500.000 forint is lehet egy nagyobb szervezetnél, különösen multinacionális vállalatoknál.

Állami ösztöndíj:

  • A felvételin állami ösztöndíjas helyre bejutók számára automatikus (az angol nyelvű oktatásért sem kell külön fizetni)
  • Az állami ösztöndíj megtartásának alapfeltétele: a legutóbbi két aktív félévben összesen 36 teljesített kredit és legalább 3,00-ás tanulmányi átlag

Önköltségi díj 350 ezer Ft/félév (az angol nyelvű oktatásért nem kell külön fizetni).

tantervi háló

Tárgy

Félév

Kredit

Közösség és egyén

1

3

Marketing

1

6

Matematika I.

1

6

Menedzsment I.

1

6

Közgazdaságtan I.

1

3

Számvitel I.

1

6

Menedzsment II.

2

3

Üzleti jog I.

2

6

Közgazdaságtan II.

2

6

Matematika II.

2

6

Számvitel II.

2

3

Vállalati pénzügyek I.

2

6

Érveléstechnika

3

3

Üzleti problémamegoldás Excellel (GM)

3

3

Kereskedelem és szolgáltatásmarketing

3

6

Üzleti Jog II.

3

6

Vállalati menedzsment rendszerek

3

6

Vállalati pénzügyek II.

3

3

Üzleti statisztika I.

3

3

Gazdaságpolitika

4

3

Online marketing

4

3

Megyőzés

4

3

Gazdaságtörténet

4

3

Üzleti statisztika II.

4

6

Vezetői számvitel

4

6

Informatika kv blokk

4

3

Projektfeladat előkészítő (GM)

4

3

Szabadon választható tárgy

5

3

Vezetés és szervezés

5

6

Projektfeladat I. (GM)

5

9

Szigorlat (GM-A)

5

0

Szigorlat (GM-B)

5

0

Jogi kv blokk

5

3

Társadalomtudományi kv blokk

5

3

Szabadon választható tárgy

5

3

Szabadon választható tárgy

5

3

Folyamat- és minőségmenedzsment

6

6

Tárgyalástechnika

6

3

Társadalmi felelősségvállalás, fenntarthatóság

6

3

Vállalati környezetmenedzsment

6

3

Projektfeladat II. (GM)

6

9

Gazdaság és társadalom kv blokk

6

3

Szabadon választható tárgy

6

3

Szakdolgozat-készítés (GM)

7

10

Szakmai gyakorlat (GM)

7

20

Megjegyzés:

  • A részletes (tárgy-előkövetelményes) mintatanterv ITT érhető el.