Újra nyári egyetem a GTK-n!

2022.07.19.
Újra nyári egyetem a GTK-n!
Július 11. és 15. között rendezték meg két év kihagyás után a GTK nyári egyetemét, amelyre nem csak a saját hallgatóink jelentkeztek szép számmal, hanem számos külföldi diákot is vonzott. A kurzusok angolul folytak, a GTK oktatói mellett vendégelőadók is érkeztek az ELTE társkarairól, illetve Németországból, Lengyelországból és az Amerikai Egyesült Államokból. Alábbiakban az első napon gyűjtött benyomásaikról, élményeikről kérdeztük a hallgatókat.

No, de miért is éri meg nyáron egyetemre járni? Erre Hinek Zsófia Szonja elsőéves nemzetközi gazdálkodás szakos diákunk adja meg az igen találó választ: „Mindig megéri magunkat fejleszteni, és mivel hosszú a nyár, idő is akad bőven, hogy tanuljunk valami újat. Mivel nagyon tetszett az eddigi két számvitel tárgy, a BESU-n a vezetői számvitel kurzust vettem fel, ezzel pedig hat kreditet is ki tudok váltani, és olyat tanulhatok, ami az én szakomon egyébként nincs benne a tantervben.” Zsófi változatosan élte meg a mai napot: egyfelől messzinek érzi a szorgalmi időszakban megszokott korai felkeléseket és a rendszeres tanulást, amit a nyári egyetem is megkíván, másfelől viszont a tanári hozzáállás, az óra felépítése és légköre a pozitív oldalra billentette a (számviteli) mérleget. 

A BESU-n való részvétel elkerülhetetlenné teszi, hogy ne találkozzunk külföldi hallgatókkal. Idén húszan érkeztek többek között Ausztráliából, Peruból, Indonéziából, Japánból és európai országokból. Marth Deferm Belgiumból az elsők között jelentkezett, és repült át erre az egy hétre, hogy az összehasonlító gazdaságtanban mélyüljön el, és közelebbről megismerje Budapestet is. „Még nem tudom, hogy milyen pályát válasszak, így most minél jobban szeretném megismerni a világot, tágítani a horizontomat. Nagyon tetszik az egyetem, az órák, a szervezés is. Az előrehaladás egy kicsit még gyors nekem, de remélem, hamar fel tudom venni a tempót.” Hasonló kellemes élményeket gyűjtött eddig Thibault van der Ryse is, aki Patrick Meunier vállalkozói kurzusát látogatta: „Azt hittem, többen leszünk az órán, de összeségében a tizenegy társammal nagyon értékes beszélgetésekben vehettem részt első napon is. Ugyan már dolgozom, de szerintem ezek az órák a mostani élethelyzetemben is hasznosak, és ha saját vállalkozást indítok, akkor mindenképpen jól fognak jönni az itt tanultak.” A saját vállalkozás gondolatával pedig már most megbarátkozhatnak Meunier professzor hallgatói, hiszen pénteken egy üzleti tervet kellett prezentálniuk. Vajon mi mindent találtak ki a fiatalok öt nap alatt?

Thibault még hozzáteszi, hogy ugyan az utolsó pillanatban jelentkezett, a választásban csak annyit tartott szem előtt, hogy valahová messzebbre mehessen. Magáról a városról vagy az ELTE GTK-ról semmit sem tudott, de ahogy fogalmaz, úgy érzi, hogy az elvárásai folyamatosan teljesültek. Kicsit más háttérrel érkezett ide Mikako Ise, aki a Társadalomtudományi Kar japán vendéghallgatója. Hazájában jogot hallgat; ide szociológiát jött tanulni egy évre, a nyarából ezt a hetet pedig az üzleti kommunikációs tréningen tölti. Mikor ideérkezett, még javában online oktatásban volt része, így a nyári egyetemet választotta, hogy ismerkedjen, barátságokat kössön. „Emellett szeretném az angoltudásomat fejleszteni, és több önbizalmat szerezni a beszédben és az üzleti életben egyaránt.” Végül karunk hallgatóját, a pénzügy mesterképzésen tanuló Hrenkó Izsákot kértük, számoljon be az első napról, amelyet a digitális marketing kurzuson töltött: „Nem tudok egy csúcspontot kijelölni, mivel minden élményem pozitív eddig, például az órák nagyon jó hangulatban, interaktívan teltek, nagyon várom a pénteki projekt előadását is. Hosszú távon pedig remélem, hogy az itt szerzett tapasztalatokat a munkám során minél jobban tudom majd hasznosítani.”

Az idei nyári egyetem július 15-én ért véget, a hallgatók írásbeli vizsgával vagy prezentációval számoltak be az öt nap alatt tanultakról, tanáraik nagy megelégedésére.

Galéria

Galéria

0

/

0

0

/

0