Megérkeztek új nemzetközi hallgatóink

2023 őszén közel 20 Stipendium Hungaricum-ösztöndíjas, 30 önköltséges, továbbá 60 Erasmus-ösztöndíjas hallgató kezdi meg képzését az ELTE Gazdaságtudományi Karán. A már megérkezett tanulók háromnapos tájékoztatóprogramon vehettek részt: szerdán az adminisztrációs teendők elvégzésére került sor, csütörtökön csapatépítés és a tanulmányokhoz szükséges információk megismerése volt napirenden, továbbá az ELTE nemzetközi évnyitójához is csatlakozhattak vendégeink. Végül pénteken még lehetőség nyílt a maradék ügyintézésekre, utána pedig az itthoni egyetemi életről tudhattak meg többet a tiszteletbeli GTK-sok.
A közel 110 hallgató a világ minden tájáról érkezett, többek között olyan messzi országokból, mint Brazília, Kanada, Srí Lanka, Palesztina vagy a Maldív-szigetek. A diplomaprogramban résztvevők a négyéves nemzetközi gazdálkodás, ill. pénzügy és számvitel alapszakot kezdik meg, az Erasmus-ösztöndíjasok pedig saját maguk válogathatják össze az angolul tanulható kurzusaikat.
Az ELTE GTK mindig is nagy hangsúlyt fektetett a külföldi kapcsolatokra, hogy a hallgatók minél teljesebb nemzetközi élményt kaphassanak az egyetemen töltött éveik alatt. A kampuszra több mint 100 diák érkezik különféle országokból minden évben, és számos alkalommal külföldi vendégoktatók adnak órákat a magyar hallgatóknak. Az Erasmus partnerlista is folyamatosan bővül, immáron 55 egyetemen tölthetnek egy-egy szemesztert a GTK-sok, minden júliusban pedig az egyhetes nyári egyetemen tanulhatnak a legelhivatottabbak.
Szeretettel köszöntjük újonnan érkezett hallgatóinkat! Érezzétek otthon magatokat!
Fotók: Weisz Liza Veronika, Bernáth Gergely
Nemzetközi évnyitó 2023
Nemzetközi évnyitó 2023
0
/
0






















0
/
0