Kiosztottuk az első jelvényeket
![Kiosztottuk az első jelvényeket](https://gtk.elte.hu/media/24/73/914241e0cfeb135a2d6d34180eb6154144adc66a9319b11e52b92453587e/gtk-tura-220505-03-thumb.jpg?v202209270307)
Teljesen szokásos jelenség, amikor egy túrázó leszólít valakit túra közben, mert a hátizsákján egy olyan jelvényt, kitűzőt lát, ami valamelyik táv vagy komolyabb kihívás teljesítéséről árulkodik. Az összetartozás eme apró színes pontjai nemcsak kapcsolatteremtésre alkalmasak, hanem egy-egy emberpróbáló kihívás együttes leküzdését is elősegíthetik. Személyes tapasztalat, hogy az idő múlásával, amikor már nehezebb visszaidézni egy-egy túra konkrét részleteit, a kis jelvények ebben is sokat segítenek.
Örömmel jelenthetjük, hogy a második alkalommal megrendezett „ELTE GTK Éjszakai Kevélyek 25” túra teljesítői már rendelkeznek a GTK Túra Klub jelvényével. Ha valakin ilyet látsz, tudhatod, ő azon 16 fő közé tartozik, akik 2022. május 5-én éjszaka nyugodt, meg-megállós tempóban 7 óra 30 perc alatt teljesítették a Kar immár hagyományos éjszakai programját.
A folyamatosan érvényben lévő kiírás szerint a távot két kategóriában lehet teljesíteni. A nagycsoportos, lehetőleg minél nagyobb számú, együttesen kiránduló mellett indulhatnak azok a legfeljebb 4 fős futó csapatok is, akik szeretnék megdönteni az „És még sokan mások…” nevű team 3:46 perces rekordját.
Idén előszőr a Kar már fejlámpát is biztosított a résztvevőknek, így igazán biztonságos módon haladhattunk az olykor meredek, sziklás terepen.
A jó időnek köszönhetően olyan megindító élményben is részünk lehetett, amikor az Oszoly-csúcson hajnali 3-kor mindenki kérés nélkül lekapcsolata a fejlámpáját, kikapcsolta a telefonos túraalkalmazást, és a telihold fényében ülhettünk a Pilis eme kultikus pontján. A teljes csendben csak a hegyek sziluettje és Csobánka fényei látszottak alattunk, és úgy tűnt, hogy senki nem akar tovább indulni.
Meglepetéssel – és jóleső érzéssel – tapasztaltuk, hogy a 2021 őszén a Mackó-barlangban elhelyezett ELTE-s csúcskönyv önálló életre kelt. Hosszú percekig nevettünk a humoros bejegyzéseken, amelyek arról árulkodtak, hogy az ELTE GTK eme hagyományát egyre többen ismerik. (A fehér színű, átlátszó nejlonba bebugyolált, „ELTE” feliratú naplót a barlang szájától jobbra található magasabb teraszon egy sziklanyílásban helyeztük el.)
Júniusban etyeki bringatúrával készülünk, július elején a szokásos Kő-hegyi eszem-iszom következik, augusztus elején pedig gólyatúra várja majd az érdeklődőket.
![](https://gtk.elte.hu/media/91/d2/7e01ca678049d45f10693956c831dace8d81315e71e93441303905a6477c/gtk-turaklub-logo-2.png)
Egy informálisan működő szerveződés, amely keretei között eddig 8 túrát és 1 alpesi túrát szerveztünk, döntően a kari munkatársak által koordinálva. A programokra több mint 220-an el is jöttek, egy vagy több alkalommal. Célunk, hogy minél hamarabb összejöjjön egy olyan hallgatókból álló „kemény mag”, akik már ismerik egymást, programok szervezését a továbbiakban már öntevékenyen is vállalják.
A GTK bármilyen outdoor program meghirdetéséhez, az ehhez hasonló beszámolókhoz biztosítja a szükséges tájékoztatási felületeket. Tesszük ezt azért, mert inspirálni szeretnénk a hallgatóinkat a világ, benne a természet megismerésére, és arra, hogy vállalkozzanak, keressék a kihívásokat.
Beszámolók a korábbi túráinkról elérhetők a Túra Klub oldalán.
2. Éjszakai Kevélyek 25
2. Éjszakai Kevélyek 25
0
/
0
![](https://gtk.elte.hu/media/b2/08/4386d018455a10e8c91132df450be5532629bc117467b8ffdd94ddcbc8be/gtk-tura-220505-04-list.jpg?v202209270307)
![](https://gtk.elte.hu/media/e2/8d/103109293e2df69d30e87a7cb3781b26189cf6bf5e7bf1242bc5c0c3b7f0/gtk-tura-220505-01-list.jpg?v202209270307)
![](https://gtk.elte.hu/media/0b/1f/f8f81fb8679ce944eb6fb358d08a6b463dcad2549ee60538aa7d5e3eb4ac/gtk-tura-220505-05-list.jpg?v202209270307)
![](https://gtk.elte.hu/media/46/30/221744ba1250bceaa6d5ab5cbace15be738b3057a46a2f85b12a3cca57a1/gtk-tura-220505-07-list.jpg?v202209270307)
![](https://gtk.elte.hu/media/61/7c/b6bffb10556b3c624124975a3535cb753b4d45c69401b2d7df5c04ba8443/gtk-tura-220505-03-list.jpg?v202209270307)
![](https://gtk.elte.hu/media/fc/34/cc88f4e7d5d3da78e512ec00d8a07b3988e2ab6aca13d3ee6734f01baf57/gtk-tura-220505-02-list.jpg?v202209270307)
0
/
0