Amikor utazó lelkek találkoznak

Szabó Zoé Júlia | 2023.02.14.
Amikor utazó lelkek találkoznak
Az egyetem nemcsak a tanulás, hanem az első munkatapasztalatok, a hallgatói klubok és az értékes barátságok – vagy akár párkapcsolatok – helye is. Ismerjétek meg az alapszakos Annt és Matyit, akik rendkívül aktív nemzetközi életben vesznek részt karunkon.

– Ann Vietnámból érkezett Budapestre, Matyi pedig Pincehelyen élt, amikor megkezdte egyetemi tanulmányait. Miért az ELTE Gazdaságtudományi Karát választottátok a továbbtanulásra? 

Matyi: Kiskoromtól kezdve lenyűgözött a földrajz, különösen annak társadalmi és gazdasági témái. Gimnáziumi éveim alatt édesanyám irányításával számos versenyen vettem részt, így jól beleáshattam magam ezekbe, majd a végzős évben el is határoztam, hogy közgazdász diplomát szerzek. A különböző egyetemek közül a Gazdaságtudományi Kar nyílt napja nyűgözött le legjobban az ELTE hírnevének, a képzés rugalmasságának és a tanárok barátságosságának köszönhetően, így azonnal elhatároztam, hogy a GTK-t jelölöm meg az első helyen.

Ann: Engem leginkább az üzlet, a közgazdaságtan, a számvitel és a pénzügyek érdekelnek, ezért úgy gondoltam, hogy az ELTE GTK-n való tanulás mélyreható tudást és első kezű tapasztalatot adhat ezeken a területeken. A GTK tanárainak erős és gyakorlatias kutatási háttere megerősített a döntésemben. A Kar nemzetközi közege is sokat nyomott latba, mivel már a tanulmányaim kezdetén meg szerettem volna tapasztalni egy ilyen soknyelvű környezetet.

– Milyen szerepet játszott az egyetem abban, hogy egy pár legyetek? 

Abból, hogy egyazon egyetemen tanulunk, egyből következik, hogy ugyanazt az oktatást kapjuk, így a gondolkodási módunk is hasonlóvá formálódik. A GTK nemcsak az a hely, ahol egymásra találtunk, hanem közös alapja annak, hogy párként dolgozzunk magunkon, és együtt fejlődjünk. Mivel egyre inkább részt veszünk az egyetemi tevékenységekben, szenvedélyünket, gondolkodásunkat és jövőorientáltságunkat is tekintve jobban kötődünk egymáshoz.

– Tanulmányaitok mellett már másodévesként csatlakoztatok a Nemzetközi Irodához hallgatói asszisztensnek. Milyen tapasztalatokat szereztetek itt? 

Matyi: A Nemzetközi Irodában sokat tanultam arról, hogy hogyan kell a külföldi hallgatók ügyeit menedzselni. Az adminisztratív feladatok mellett ki tudok gondolni kreatív megoldásokat, amelyekkel növelni tudjuk a folyamatok hatékonyságát. A Nemzetközi Iroda pedig egy nagyon családias környezetet, ahol betekintést nyerhettem az egyetem belső működésébe is.

Ann: A Nemzetközi Irodában végzett munka sokat segített abban, hogy fejlődhessek a külföldről érkező hallgatók helyzetének megértésében. Emellett betekintést nyertem az egyetemi adminisztrációs folyamatokba azáltal, hogy az oktatókkal és a tanulmányi koordinátorokkal dolgozhattam, továbbá egy csomó problémamegoldó technikát és szisztematikus gondolkodást is tanulhattam tőlük a munka során. 

– Számos külföldi hallgatónk van, Ann pedig kifejezetten azon munkálkodik, hogy összekösse őket magyar társaikkal. Szerinted hogyan lehet elősegíteni, hogy mélyüljön a kapcsolat két ország diákjai között?

Ann: A GTK nagyon jó kapcsolati alappal rendelkezik az ELTE-n belül, ami különösen hasznos, hogy hidat képezzünk a nemzetközi és a magyar hallgatók között. A koordinátorok pedig minden oldalról rendkívül figyelmesek diákjaik igényeire. E nélkül a támogatási rendszer nélkül nem tudtam volna együttműködni az ELTE EHÖK és a GTK HÖK képviselőivel. Jobb lenne, ha a hallgatói önkormányzatba több külföldi hallgató kerülhetne, hogy minden diákcsoport képviselhesse magát. Remélem, hogy az ELTE és a GTK koordinátorai továbbra is számos találkozási lehetőséget teremtenek, ahol a különböző nemzetek is hozzájárulhatnak az egyetemi miliőhöz.

– Matyi, te mint utazást kedvelő, mi a véleményed erről a témáról magyar oldalról? 

Matyi: Számomra az utazás leginkább arról szól, hogy megnyíljak az új és ismeretlen dolgok felé. Szeretek utazni, mert egyedi szemléletmóddal bíró emberekkel találkozhatok, és az ilyen utakon szerzett tapasztalatoktól én is több leszek. A GTK-n ez még inkább meg tud valósulni, hiszen itt könnyedén tanulhatok a külföldi osztálytársaimtól anélkül, hogy ki kellene lépnem az egyetemről. Amennyire csodálatos és szemfelnyitó élmény, ugyanannyira az életemet is jobbá teszi az, ahogy világpolgárrá válhatok. 

– Egy kérdés mindkettőtök felé: Milyen terveitek és céljaitok vannak erre az évre?

Tervezzük, hogy sok új országot fedezünk fel együtt, valamint motiváljuk a másikat az idénre kitűzött céljainkban. Az egyik fő szándékunk, hogy a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram mentoraiként járulhassunk hozzá az egyetem életéhez. Továbbá személyes fejlődésünket is szeretnénk elősegíteni ELTE-s és azon kívüli új élményekkel.