Párizs, MI és kollégáink

A két tanárnő nemzetközi kollégáikkal együtt új ötleteket dolgoztak ki
A program előadásokból és interaktív workshopokból állt, amelyek során többek között a Trinity College Dublin, an Estonian Business School, a Stockholm School of Economics, az Adam Smith Business School, és más neves egyetemek képviselői mutatták be az általuk alkalmazott jó gyakorlatokat. Összesen huszonhárom ország negyvenkét résztvevője osztotta meg tapasztalatait, beleértve a Dél-Afrikai Köztársaságot, Spanyolországot, Észtországot, Portugáliát, Horvátországot, Szlovéniát, a rendező Franciaországot, és természetesen Magyarországot is.
„Rendkívül hasznos öt nap volt” – számolt be élményeiről kolléganőnk, dr. Bence-Kiss Krisztina. „Nagyon sok jó gyakorlatot láttunk a munkánk egyes területeihez, az oktatáshoz, számonkéréshez és a kutatáshoz kapcsolódóan, és külön öröm volt, hogy a résztvevők nagy lelkesedéssel fogadták az ELTE GTK-n a mesterséges intelligencia hallgatói munkába való etikus használatával kapcsolatosan bevezetett intézkedéseket. A prezentáció után rengeteg kérdést kaptunk, és több kolléga is odajött, hogy segédanyagot, vagy éppen tanácsot kérjen.”
Dr. Bence-Kiss Krisztina bemutatja a csoport ötletét
„A konferencia rendkívül intenzív volt, és rengeteg értékes gondolatot, inspiráló ötletet adott. A konferencia sokszínűsége nem csupán a témák változatosságában, hanem a résztvevők hátterében is megmutatkozott. Gazdasági tárgyakat oktató szakemberek és informatikai területről érkező kollégák egyaránt jelen voltak, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a mesterséges intelligencia kérdéseit több nézőpontból, árnyaltabban vitassuk meg. Különösen izgalmas volt megtapasztalni azt a szinergiát, amely a különböző szakmai szemléletmódok találkozásából született” – tette hozzá dr. Fortvingler Judit.
A rendezvény második felében mesterséges intelligenciát használó alkalmazásokat és eszközöket fejlesztő vállalatok is bemutatkoztak, köztük nemcsak a Microsoft, hanem többek között a Mistral AI, az EdTake, vagy például a Moodle-be és Canvas-ba integrálható oktatástechnikai eszközt fejlesztő francia startup, a Nolej is.
Fotók: dr. Bence-Kiss Krisztina, dr. Fortvingler Judit