Növekvő érdeklődés az ELTE GTK önköltséges képzései iránt

2025.01.28.
Növekvő érdeklődés az ELTE GTK önköltséges képzései iránt
Ismét sok szülő jött el az ELTE Lágymányosi Kampuszán megrendezett Szülői Fórumára, amelyen a vendégek átfogó képet kaphattak az ELTE képzéseiről, az ELTE-diplomák értékéről, a felvételi eljárásról, valamint a nemzetközi mobilitási és tanulási lehetőségekről. Az emeleti galérián felállított standoknál a karok képviselői válaszolták meg a felmerülő kérdéseket, köztük voltak a GTK munkatársai is.

Mint Szabó Zoé, a kar kommunikációs koordinátora elmondta, a legtöbb kérdés idén is az egyes szakok képzési sajátosságaival, a pontszámítással, a külföldi tanulási lehetőségekkel kapcsolatban érkezett. A vendégek nagy része előzetesen már a kari honlap alapján tájékozódott, így inkább a részletekre kérdeztek rá. 

„Az angol nyelvű képzés visszatérő témaként jött elő. Jelentős szempontnak tartották a kérdezők, hogy az idegen nyelv külön költséget nem jelent, ahogy azt is, hogy rugalmas az átjárás a magyar és angol nyelvű képzési rendszerek között. Itt sokszor merült fel, hogy milyen nyelvtudási szinttel lehet az angol képzésre bekerülni: elég-e a B2-es nyelvvizsga, vagy magasabbak a nyelvi követelmények. Elmondtuk, hogy miután a nyelvvizsga megléte az ELTE-n nem felvételi követelmény – inkább a stabil, megalapozott nyelvtudás az, ami a képzés szempontjából számít – a nyelvvizsgának inkább a felvételi pontszámok maximalizálása, illetve a külföldi tanulás és munkavállalás szempontjából lehet komoly jelentősége” – foglalta össze. 

Az Erasmus és más külföldi lehetőségek gazdagsága (és az, hogy az ELTE GTK-n még van ilyen) többeket kellemes meglepetésként ért. Ahogy az is, hogy a külföldi részképzést vagy külföldön töltött szakmai gyakorlatot egy olyan program részeként fogja fel a kar, amelyet nyelvtanulási lehetőségekkel és mobilitási ablakkal is támogat. Ami a szakokat illeti, a legtöbb kérdés a nemzetközi gazdálkodásról és gazdálkodási és menedzsmentről érkezett. Kedvezően fogadták az érdeklődők, hogy kiadványaink nemcsak a képzés rendjéről adnak átfogó tájékoztatást, hanem az elérhető karriercélokat és jövedelmeket is bemutatják, ahogy azt is, hogy a kar nagy hangsúlyt helyez a hallgatók személyes karrierépítésének támogatására is. 

Ahogy sok más gazdasági kar, az ELTE GTK is gyakorlatorientált képzést ígér – sokan voltak kíváncsiak arra, hogy ez esetünkben mit is jelent. „Egy olyan képzési irányultságot, ahol az általános és szakirányú gazdasági képzést olyan készségtárgyak egészítik ki, mint a tárgyalástechnika, az üzleti kommunikáció, a digitális eszközök használatának szakszerű ismerete, és ahol az üzleti világból érkező neves szakmai előadók, külföldi vendégprofesszorok is bekapcsolódnak az oktatásba: workshopok, üzleti partnereknél szervezett munkahelyi kurzusok hozzák közel a hallgatókhoz a valós vállalati életet, miközben segítenek leendő munkahelyeik feltérképezésében és megtalálásában is” – sorolta Szabó Zoé. A kar különösen büszke arra, hogy Magyarországon először itt sikerült a mesterséges intelligencia használatát tantárgyi képzésbe beépíteni – ideértve a projektfeladatok, szakdolgozatok elkészítése során történő alkalmazását is. 

A pontszámítás mindenkit foglalkoztatott, különösen az államilag finanszírozott egyetemi férőhelyek januárban ismertté vált várható, nagyarányú csökkenése miatt. A pontmaximalizáláshoz részletes tájékoztató anyagainkat, így dr. Tanács János előadását és a kari pontszámító kalkulátor használatát ajánlották munkatársaink a vendégek figyelmébe, a felvehető hallgatók számáról azonban most még semmit nem tudtak mondani, hiszen az véglegesen majd a júliusi vonalhúzásnál dől el. Sokan gondolták azonban úgy, hogy az ELTE-diploma értéke, a GTK képzési rendszerében megszerezhető tudás akkor is hatalmas munkaerőpiaci előnyt jelent, ha az önköltséges alapon történik. Számukra külön jó hírt jelentett, hogy karunk is dolgozik egy olyan ösztöndíjprogram bevezetésén, amely az önköltséges hallgatókat tanulmányi teljesítményük függvényében fogja támogatásban részesíteni” – zárta beszámolóját a kar kommunikációs koordinátora, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy hamarosan elérkezik február 15-e, az egyetemi jelentkezés határideje – aggodalomra azonban semmi ok nincsen.  

„Mindenkinek azt tanácsoljuk, hogy azt a képzést válassza, ami az igényeinek a legjobban megfelel. Még február 5-én is várjuk az érdeklődő diákokat és szüleiket nyílt napunkra, amely segít eldönteni, hogy az ELTE GTK lesz-e ez az egyetem? Reméljük, hogy a válaszuk: igen!”
A rendezvényre itt lehet regisztrálni.

Fotók: Bodó Anilla, Rusznák Gábor, Végh Bence