„Nőként arra tanít meg ez a sport, hogy az esélyed sose nulla”

Honnan hallottál az ELTE-ről, és miért döntöttél az egyetem mellett?

Több ismerősöm is az egyetem hallgatója, illetve nehéz nem hallani az ELTE-ről. Mindamellett, hogy az egyetemek között is előkelő helyen áll, inkább a lehetőségek mennyisége fogott meg. Azt gondoltam, hogy az alapképzés mellé szeretnék még japán minort is. Megláttam, hogy a GTK-n belül van lehetőség japán nyelvoktatásra, így nem volt kérdés. Ugyanakkor borzasztó nehéz az iskolát, a munkát, a sportot és a magánéletet egyensúlyban tartani.

Hány évesen és hogyan ismerkedtél meg a küzdősporttal, és miért pont ezt választottad?

A japán iránti érdeklődés „szakmai ártalom”, ha fogalmazható így, hiszen négyéves korom óta vagyok a Piramis Sportegyesület tagja, ahol wado-kai karatéval foglalkozunk. Elsőre ijesztőnek tűnt, hiszen mint a legtöbb kislány, én is táncolni szerettem volna, azonban ha így tettem volna, életem egyik legnagyobb kalandjából maradtam volna ki, és nem lennék az, aki most vagyok. Az egész személyiségemet áthatja és formálja az egyesület. Rengeteget kaptam, kapok tőlük, és ez most már az az időszak, amikor ha csak egy csöppet is, de vissza is tudok adni nekik. Ez pedig remek érzés.

Nőként mennyire nehéz ebben a sportágban érvényesülni? 

Nem kell engem félteni, a srácok mindig vigyáztak rám. A tízéves kis szőkeséget senkinek nem volt lelke bántani, és az edzőm mellett rengeteget tanítottak engem, ezért is tudtam hirtelen és viszonylag sokat fejlődni. Amennyiben a technika megvan, akkor már csak a saját test nyújtotta lehetőségeket kell kihasználni. Fiúk, lányok, együtt esünk, kelünk.

Mi az, ami mindig motivál téged, és ami miatt megéri/megérte a kemény edzés? 

Én azt gondolom, hogy mindig tud az ember jobb lenni. Soha nincs tökéletes technika, mindig lehet itt-ott csiszolni rajta, és mivel minden mesternek más az ízlése, így az úgynevezett „tökéletes technika” is lehet hibás más sensei (mester) szemében. Engem az motivál az, hogy az edzőim szemében megfeleljek, és hogy ezt a tudást továbbadjam. Mivel már én is „öregnek” számítok, így példát szeretnék mutatni a srácoknak. Előttem jó példaképek jártak az egyesületbe, és most már nekem is így kell tennem, hiszen felelősséggel tartozom a fiatalabb karatézók felé.

Mit tanított neked nőként a sport, mit emelsz át a hétköznapokba?

Az edzőm szerint a feladatokban: „nincsen női vagy férfi, karatés van”. Ez afféle szállóige is az egyesületnél. A legtöbb feladatot férfiként és nőként is meg kell csinálni, de vannak olyan gyakorlatok, amelyek nőként egyszerűbbek. Nincs kivétel a gyakorlatok, vizsgák között. Nőként arra tanít meg ez a sport, hogy az esélyed sose nulla. Ne erővel, hanem ésszel küzdj. Olyan technikákat tanulunk, ami minimális erőbefektetéssel maximális hatást képes kifejteni. 

Emberként is sokat kaphat az ember a karatéból. Például a versenyeken való a stresszkezelés, amikor veszít, vagy amikor földre dobják. Nekem sokat segít ez a maximalizmus legyőzésében, ami szerintem az egyik legnagyobb ellenségem. A terembe lépve mindig elfelejtem az iskolával járó nyűgeimet, akkor csak arra fókuszálok, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból. Teljesen leáll az agyam, és csak a csapat, az edzés van a fejemben. Este aztán vissza kell csöppenni a való világba, viszont az a másfél-két óra csak az enyém.

Mesélj az előző heti EUSA versenyről, hogyan kell egy ilyen versenyt elképzelni? Milyen eredményt értél el?

Korábban volt egy háromfordulós magyar bajnokságunk, és pont olyan időszakban jött az EUSA, amikor a pihenésé lett volna a főszerep. Júniusban kisebb nagyobb megszakításokkal, de rengeteget készültünk, hiszen július 14-én már utaztunk Miskolcra. Remek volt a versenyszervezés, és bár idegenek voltunk a WKF (World Karate Federation) mezőnyben, mégis mindenki nagyon kedvesen fogadott minket. Az ELTE női csapattal a dobogó harmadik fokán végeztünk. 

Szeretettel gratulálunk hozzá! Mi az az eredmény, amire a legbüszkébb vagy, és miért jelentős ez a számodra?

Versenyszempontból több olyan eredmény is van, amire büszke lehetek, ugyanis wado-kai karatéban több Európa-bajnoki címmel és két világkupai ezüstéremmel rendelkezem. A 2016-os EB-győzelem számomra nagyon meghatározó, hiszen az volt az első nagy eredményem, illetve a 2019-es magyar EB-döntő, ahol párhuzamos tatamin jártuk a formagyakorlatokat a testvéremmel úgy, hogy a szüleimen kívül nagypapám is láthatott bennünket. 

Milyen jövőbeli céljaid vannak mind a tanulás, mind a küzdősport terén?  Kinek ajánlanád ezt a sportágat?

Tanulás szempontjából szeretném ezt a képzést befejezni. 23 évesen azért már jó lenne végre felállni az iskolapadból, ültem már eleget, ezért még meg kell harcolnom, de úgy érzem menni fog. Egy éve kezdtem meg autodidakta módon japánul tanulni, és bár a lelkesedés megvan, de időm alig, hogy megfelelő tempóban fejlődjek. Nagy álmom, hogy megtanuljam ezt a nyelvet is, és kicsit Japán kultúrájával is szeretnék foglalkozni. Sport szempontjából szeretnék a továbbiakban is versenyezni, egyszer az EB-n felnőtt női formagyakorlat kategóriát megnyerni, hiszen már voltam harmadik, második, de még nem nyertem meg. Most novemberben Skóciában kerül megrendezésre az Európa Kupa, kergetem továbbra is célomat, reméljük ott majd utolérem és aranyat hozok. 

Fotók: Palasics Bence