Négyből három – gyorsjelentés a gólyatúrákról

2022.09.08.
Négyből három – gyorsjelentés a gólyatúrákról
Immár hagyományosnak mondható, hogy a hallgatói képviselet mellett a GTK Túra Klub is különféle programokat szervez a gólyáknak a tanévkezdés előtt. Az egész napos gólyatúra, valamint a „Titkos kertek és terek a Belvárosban” séta most is sokakat érdekelt. Évnyitó rendezvényeinken összesen 160-an vettek részt.

Gólyatúra

A tavalyi sikerre, illetve az előzetesen érdeklődők nagy számára való tekintettel a gólyatúrát két alkalommal szerettük volna megtartani. Sajnos a szeptember 1-jére meghirdetett túrát az előre nem jelzett, hajnali heves esőzés miatt le kellett mondanunk. A kellemetlenségekért utólag is elnézést kérünk. A Túra Klub szeptember 23-án tartja következő programját. Aki kirándulni szeretne, azon a napon örömmel látjuk.

Augusztus 25-én 80 gólya tartott velünk a Pilisbe. Minden résztvevő teljesítménye igazán elismerésre méltó, a 17 km-es távot és a legyőzendő szintkülönbséget a meleg és a 90% körüli páratartalom különösen nehézzé, emberpróbálóvá tette. A hallgatók számára ez az esemény volt az első, amelyen leendő csoporttársaikkal megismerkedhettek, csapatokat alkotva küzdettek a GTK-s pólókért, Túra Klub-os kitűzőkért. Andor dékán úr – mint a gólyatúrák kvízmestere – most is érdekes egyetemi és kari vonatkozású kérdésekkel tette próbára a résztvevőket, kiváló magashegyi bázisunkon, a Kőhegyi Menedékháznál.

Bízunk benne, hogy többeknek már itt sikerült új kapcsolatokat kialakítani, leendő hallgatótársaikkal ismeretséget kötni. Régi bölcsesség, és nem csak a túrákra igaz, hogy egyedül az ember gyorsabb, de igazán messzire társakkal juthat.

„Titkos kertek és terek a Belvárosban” tematikus séta

A Trefort-kerti campus, a Múzeumkert, a Palotanegyed, a pesti városfal, a Károlyi-kertben Tappancs ketrece és a 200 éves eperfa mind-mind olyan helyszínek, ahol a hallgatók nap mint nap elhaladhatnak. Hasznos lehet, ha ismerik, megismerik ezeket.

Szeptember 3-án és 4-én művészettörténész idegenvezetőket bevonva kétórás tematikus sétákat tartottunk, amik nemcsak a vidéki, hanem a budapesti hallgatók számára is igazi kultúrtörténeti érdekességekkel, olykor-olykor mulatságos pletykákkal szolgáltak. A városnéző sétákon két nap alatt összesen 80-an vettek részt.

A GTK Túra Klub:
A GTK Túra Klub 2021 júniusában alakult, az azóta eltelt időszakban több mint 300 ember gyalogolt vagy kerekezett velünk. Célunk, hogy az outdoor programokhoz segítsünk társakat találni, akik közös élményeket szerezhetnek. Továbbá szeretnénk inspirálni a hallgatóinkat a világ, benne a természet megismerésére és arra, hogy vállalkozzanak, keressék a kihívásokat.
Beszámolóink, kedvcsinálóink megtalálhatók a Túra Klub oldalán.

Galéria

Galéria

0

/

0

0

/

0