Meghívó az ELTE GTK ünnepi partyjára

2021.08.10.
Meghívó az ELTE GTK ünnepi partyjára
Augusztus 1-től karrá alakultunk, megalakult az ELTE Gazdaságtudományi Kar (GTK), amivel rendkívüli éveket zárunk most le. 2021. szeptember 2-án délután szeretnénk ezt Veletek is megünnepelni.

Az ELTE GTK többségét ma is az a mintegy 50 fős összetartó csapat adja, akik előbb a BME GTK legsikeresebb éveinek voltak meghatározó szereplői, majd onnan eljőve új egyetemi környezetben a nulláról kezdték újra. 

A kari önállóságú elődszervezetünknek, az ELTE Gazdálkodástudományi Intézetének (GTI) négy éve még nem voltak szakjai, hallgatói és létesítményei. Szeptembertől már 5.000 hallgatónk tanul a tíz, többségében piacvezető szakunkon. Az ország mind a 150 egyetemi karát tekintve a legnagyobbak vagyunk a mesterképzések területén, összesítésben pedig a negyedikek, mindezt úgy, hogy a felvételi ponthatárainkat is az ország legmagasabbjai között húzhattuk meg. A gazdaságtudományi területen az ELTE és a Corvinus együtt jegyzett az élen, két ennyire erős és népszerű egyetem soha nem volt még a területen.

Az esemény súlyát az is mutatja, hogy az elmúlt közel 400 évben ez a kilencedik kar, ami az ELTE-n létre jön.

Oly sokatoknak tartozunk ezért köszönettel! Elsősorban egykori hallgatóinknak, munkatársainknak és barátainknak, akiknek kitartó együttérzése és támogatása a legkritikusabb pillanatokban is biztatást adott. 

2021. szeptember 2-án 16 és 22 óra között bármikor várunk szeretettel, hacsak egy rövid látogatásra is, a Rákóczi út 7. szám alatti kampuszunkon (ELTE Q épület, megközelíthető a Múzeum körútról a Trefort-kertből). A rendezvény kötetlen formában, szabadtéren, az épület udvarán zajlik, 18 órakor és 20 órakor (megismételve) 45 perces ünnepi beszédekkel a Q 101-es előadóteremben.

Kisebb baráti társaságok, évfolyamok önszerveződésére is számítunk, terjesszétek, osszátok meg e meghívónkat! Mindenkit szeretettel várunk, akik együtt örülnek most velünk.

Felkészülésünket segítve, kérjük, regisztráljatok! – ezt ide kattintva tehetitek meg.


Meghívók: Andor György, Bárány Mónika, Bedzsula Bálint, Bencsik Anita, Berki-Süle Margit, Bohák András, Bóta Gábor, Csőke Rita, Daruka Eszter, Deliné Pálinkó Éva, Dénes Rita, Dombi Ákos, Dülk Marcell, Finna Henrietta, Forrai Gábor, Fortuna Zoltán, Fortvingler Judit, Galántai Zoltán, Gyökér Irén, György László, Hajdu Ottó, Havasi Nóra, Hlédik Erika, Jónás Tamás, Kádár Csabáné, Karai Éva, Laáb Ágnes, Lakatos Mária, Lamanda Gabriella, Láng Benedek, Magyar Mária, Margitay Tihamér, Németh Edit, Ormos Mihály, Pádár Katalin, Pál Tamás, Pázmándi Kinga, Pétervári Kinga, Rajki Melinda, Rózsa Ildikó, Szánthó Péter, Szívós László, Szoboszlai László, Tanács János, Tarafás Imre, Tóth Tamás, Tóth Zsuzsanna, Verebics Ilka, Verebics János, Veress József és Zemplén Gábor, továbbá: Árva Gábor, Baranyi Andrea, Brávácz Ibolya, Bűdy Zoltán, Fáró Jenő, Harsányi Gergely, Józsa Éva, Kozák Anita, Mandják Tibor, Metzger Zoltán, Molnár Márk, Pádár Béla, Pap András, Patrick Baude, Pénzes Borbála, Radácsi Norbert, Szekeres Bernadett és Wittinger Zsófia.