Holdfény hívja Boltívet! Holdfény hívja Boltívet!

2022.03.29.
Holdfény hívja Boltívet! Holdfény hívja Boltívet!
Ez az egykori kódolt üzenet ma úgy hangozna: Biatorbágy hívja Ócsát! Biatorbágy hívja Ócsát! De erről majd később.

Péntek 9:40-kor – amikor a csütörtöki GTK–TÁTK buli résztvevői még minden bizonnyal éppen a másik oldalukra fordultak át – öten indultunk Kelenföldről a főváros nyugati agglomerációjában található gyönyörű Biatorbágyra. Tudtuk, hogy jóval kevesebben leszünk, mint a február eleji 75 fős kiránduláson, ugyanakkor nem csüggedtünk, hiszen számítottunk rá, hogy a biatorbágyi viadukt lábánál további nyolc fő, valamint egy nagyon helyes és jólnevelt kiskutya csatlakozik majd hozzánk. Célkitűzésünk mindenféle magaslati pont meglátogatása volt. Ezen kilátópontokban a kutymorg többször hozta ránk a szívbajt, miközben a szakadék szélén egyensúlyozva éppen a bátorságáról próbált meggyőzni bennünket.

négy páncélos 13 lelkes túrázó és a kutya tarkó- és homlokégető napsütésben, öt és fél óra alatt tette meg a meghirdetettnél kicsit hosszabbra sikerült 15 km-es távot és az 500 méteres szintet.

A Viadukt, amelyről tényleg gyönyörű kilátás nyílik Biatorbágyra, az 1931-as vasúti szerencsétlenségről „híres”. Kicsi a világ, túratársunk, András dédapja őrizte anno a váci fegyházban megérdemelt börtönéveit töltő őrült robbantót, Matuska Szilvesztert. A viadukt (ma viadukt pár) már nem fogad szerelvényeket, így a tetején átsétálva volt időnk utánaolvasni a 22 halálos áldozatot követelő robbantásnak és az értelmi szerző életútjának.

Sok mindenre számítottunk, de egy lámákat (!) sétáltató helyi állatbarátra nem. Miközben a barátságos jószágok bundájában turkálhattunk, gazdájától megtudtuk, hogy mi a különbség a vikunya, az alpaka és a láma között.

Az állatsimogató után a Kő-hegy, Kő-orr, Hármas Szikla tetejére felgyalogolva a kilátás egyre szebb lett, ahogyan az út az agglomerációban található elterpeszkedő raktárbázisok felől a hegyek délnyugati, majd déli oldalára fordult át. Ám érdemes benézni a tornyok tövébe is! Egyébként a sárga jelzés pont erre visz tovább, így egy kis ereszkedés után már látható is, hogy ezek a tornyok telis-tele vannak üregszerű befaragásokkal. Ezek az ún. kaptárkövek számos hazai és nemzetközi társukkal együtt – legnagyobb valószínűéggel – áldozati, vallási helyszínekként funkcionáltak egykor.

Nem vitatható, hogy földrajzilag minden bizonnyal az Iharos volt a túra csúcspontja. A poszt címében található bejelentkezés is itt, az egykori légvédelmi bázis helyén hangzott el. Valószínűleg az elmúlt években a településre (ki)költözők közül sokan nem tudják, hogy a Biatorbágy (illetve Ócsa) erdőségeiben található bunkerek és hangárok is részei voltak anno a főváros légvédelmét ellátó 11. Légvédelmi Rakéta dandár által „üzemeltetett”, 15 pontból álló Dunaújváros–Budapest Tűzgyűrűnek.

A net bugyraiban elérhető katonatörténetek szerint az 1986/87-es („az utolsó nagy”) tél során itt, az Iharos tetején kis híján súlyos katonai baleset történt. Igaz, jelen sorok szerzője még általános iskolás éveit töltötte, ugyanakkor jól emlékszik rá, hogy az azóta sem látott nagy hó és extrém hideg miatt a teljes országban leállt a közlekedés. Az elbeszélések alapján a biatorbágyi katonai bázis még honvédségi szállító járművek által is megközelíthetetlenné vált, a honvédek már a konzervkészletekhez nyúltak. A felfokozott hangulatban az egyik katona véletlenül egy „felfegyverzett” rakétaszállító Zil teherautóval a KrAZ típusú teherautókra méretezett „garázsba” próbált meg beparkolni, amikor a rakéta orrát a gyújtószerkezetig préselte össze. Szerencsére nem történt robbanás.

A katonai bunkereket, hangárokat mára kifosztották, elhanyagoltak, ugyanakkor a fotók alapján néhány művész fel-felfedezi magának ezeket a helyeket.

A Nyakas-kő, Madárszirt az agglomeráció legismertebb természeti látványosságai közé tartoznak, képzavar, de mégis, egyfajta mini Grand Canyont idézve. Le a kalappal a bátrak előtt, akik félelmüket is leküzdve még a Nyakas-kő sziklatornyára is felmásztak.

Itt a társaság kettévált, az eleje haladt tovább a kiírt program szerint, míg a BEAC vendégtúrázói jó szokásukhoz híven most is az erdő szemetesebb részeit tisztogatták. Köszönjük nektek a részvételt, és ezt az erőfeszítést is! Máskor is szeretettel látunk benneteket!

A látnivalók sorát a Szent Vendel-kápolnával zártuk, amelyet egykor Szily József udvari tanácsos építettet az 1810-es években. Sajnos a II. világháborút követően a kápolna (illetve a család előtérben található sírboltja) fokozatosan megrongálódott, a helyreállítások során az oltárkép már nem került pótlásra. A kápolna egy nagyon izgalmas helyszínen magasodik, légvonalban egyébként mindössze 600 méterre az egykori rakétabázistól.

Összefoglalva: A túra igazán népszerű, a jelzések jól követhetők, a látnivalók sokszínűek. Nem beszélve a viadukt környéki cukrászdákról, amelyekkel egy igazán kerek kirándulássá tehető a fővárostól csupán 30 percre lévő biatorbágyi körtúra.

(Ugyanez mások szerint)

A GTK Túra Klub:
Egy informálisan működő szerveződés, amely keretei között eddig 7 túrát és 1 alpesi túrát szerveztünk, döntően a kari munkatársak által koordinálva. A programokra több mint 200-an el is jöttek, egy vagy több alkalommal. Célunk, hogy minél hamarabb összejöjjön egy olyan hallgatókból álló „kemény mag”, akik már ismerik egymást, programok szervezését a továbbiakban már öntevékenyen is vállalják.
A GTK bármilyen outdoor program meghirdetéséhez, az ehhez hasonló beszámolókhoz biztosítja a szükséges tájékoztatási felületeket. Tesszük ezt azért, mert inspirálni szeretnénk a hallgatóinkat a világ, benne a természet megismerésére, és arra, hogy vállalkozzanak, keressék a kihívásokat.
Beszámolók a korábbi túráinkról elérhetők a Túra Klub oldalán.

A Viadukttól a „Grand Canyonig”

A Viadukttól a „Grand Canyonig”

0

/

0

0

/

0