Évzáró budai tekergés

2022.11.28.
Évzáró budai tekergés

Hosszú volt a szorgalmi időszak, és mindjárt itt vannak az ünnepek? Gyere velünk egy félnapos kirándulásra, ahol kiszellőztetheted a fejedet, és egy pohár forralt borra is a vendégünk vagy!
 

Általános tudnivalók

Az ELTE GTK Túra Klub programjai során leginkább főváros közeli látnivalókat veszünk célba, ezzel is segítve azt, hogy hallgatóink minél jobban megismerjék az Egyetem és Budapest tágabban értelmezett környezetét. Évadzáró túránkon most kihasználjuk a főváros azon adottságát, hogy úgy sétálhatunk erdei környezetben, hogy a városhatárt el sem kell hagynunk.

Útvonal

Ezen a linken elérhető.

Utunk során célba vesszük a II. kerület túrázók által legkedveltebb részeit. A város egyik leghosszabb lépcsőjénél, a Nagybányai lépcsőnél kezdünk, körbenézünk a legendás Apáthy-szikláról, az Országos Kéktúra útvonalán elhaladunk az Oroszlán-szikla mellett, majd háborús bunkerek között felkapaszkodunk az Újlaki-hegy csúcsára, ahonnan már csak egy kőhajítás a Hármashatár-hegyi kilátó. Miután elkortyoltuk a jól megérdemelt borunkat, dél felé vesszük az irányt, hogy az Árpád-kilátóból a főváros egy újabb szeletére pillanthassunk rá. A kirándulást a 11-es busz Nagybányai úti végállomásánál fejezzük be, ahonnan könnyen visszajuthatunk a Batthyány térre.

Kifejezetten várjuk azokat is, akik társak nélkül vannak, de szeretnének a kari túraprogramokba bekapcsolódni. Tehát, ha egyedül vagy, és van egy fél napod, itt a helyed!

A teljesítők egy túra klubos kitűzőt kapnak.

Hívd el csoporttársaidat is, a forralt bort biztosan ők is szeretik!

A túra hossza, nehézsége

A táv 11 km, szintkülönbség 400 méter, menetidő 4 óra.
A túra legmagasabb pontja a Hármashatár-hegyi Guckler Károly-kilátó (495 m).

A részvétel feltételei

A túrán való részvétel a hallgatók és vendégek számára egyaránt regisztrációhoz kötött, amely elérhető ezen linken. A regisztrációra az ELTE és a GTK adatkezelési szabályai érvényesek – jogaidról itt találsz részletes tájékoztatást. A jelentkezők a Túra Klub későbbi programjairól is tájékoztatást kapnak majd.

Esőnap

Rossz időjárás előrejelzése esetén a regisztráltakat csütörtök 16:00-ig külön is értesítjük arról, hogy a másnapi túra elmarad. Esőnap nincs.

Indulás és érkezés

Találkozó: 2022. december 9. 11:50, Budapest, Nagyhíd villamos megálló. A megálló elérhető az 56, 56A és 61-es villamossal.
Befejezés: várhatóan 16:00-kor a 11-es busz Nagybányai úti végállomásánál.

Praktikus tippek

  • Útközben csak azt tudod elfogyasztani, amit magaddal hozol. A túra rövid, egy kis folyadék és némi harapnivaló azért legyen nálad.
  • A forralt borhoz hozz egy poharat (lehetőleg ne üveget), így az eldobható poharakból, amelyekkel mi készülünk, kevesebb szemetet termelhetünk.
  • WC alapvetően csak az erdőben. Ugyanakkor útba esik a Hangár Bistro és Fenyőgyöngye Vendéglő is.
  • Legyen nálad egy használt műanyag zacskó a szemetednek, ugyanis szemétszedéssel nem készülünk, és így a hátizsákod belseje sem lesz piszkos.
  • Kényelmes, jó tartású, nem csúszós talpú sportcipő szükséges. Meredek terepre csak a Laki-hegyre történő felkapaszkodásnál számíthatsz, de a látvány kárpótolni fog.

Kedvcsináló


A GTK Túra Klub korábbi túráiról a beszámolók elérhetők itt.

További tájékoztatás, kapcsolattartás: 30-241-7723 / gtk.turaklub@gtk.elte.hu