Erasmus – nem csak hallgatóknak

Gyarmati Adrián
Máltán egy ötnapos angol nyelvi képzésen vett részt. A szigetországot elsősorban kulturális sokszínűsége miatt választotta, és a program során angol anyanyelvű oktatók segítségével fejlesztette nyelvtudását.
Döntésének célja az volt, hogy magabiztosabbá váljon az angol nyelv használatában, hiszen a karon számos külföldi hallgatóval kell ezen a nyelven kommunikálnia a Vizsgaközpontot érintő kérdésekkel kapcsolatba. Az élményeket gazdagította a különböző nemzetekből – lengyel, német, líbiai, japán, svájci, brazil, francia – érkezett csoporttársak megismerése, ami új perspektívákat és kulturális élményeket hozott számára. A tanórák során bővítette szókincsét, és javította kiejtését is.
A program során szerzett tapasztalatok közül leginkább a máltaiak nyugodt, kevésbé feszült életvitele volt az, ami mély benyomást tett rá. Ezt a szemléletet szeretné hazahozni és beépíteni a munkakörnyezetébe is, ahol arra törekszik, hogy a kollégák közösen, csapatként dolgozzanak, csökkentve ezzel a stresszt és a kiégést.
Gyarmati Adrián minden kollégának és hallgatónak ajánlja az Erasmus programot, mert nemcsak nyelvi fejlődést és szakmai tapasztalatot nyújt, hanem önállóságra és új kultúrák megismerésére is ösztönöz. Az anyagi támogatásnak köszönhetően pedig lehetőség van olyan élményeket szerezni, amelyek hosszú távon pozitív hatással lehetnek az ember életére és karrierjére.
Siklósi Enikő
nemzetközi koordinátor Ciprus fővárosának görög részén található Nicosiai Egyetem modern kampuszán munkatársi pályázat keretében töltött öt napot. Célja többek között az volt, hogy első kézből szerezzen tapasztalatot a BIP program szervezéséről, a ciprusi partnerről, az ott dolgozó koordinátorokról és a diákoknak elérhető szállásról is, hogy a kiutazó magyar hallgatókat személyes élményeivel is segíthesse.
Mint azt Enikő megtudta, a GTK hallgatói a főváros szélén elhelyezkedő kampuszon tölthetnek egy félévet. Az egyetem területe úgy került felosztásra, hogy egy helyen helyezkedjenek el az adminisztrációs irodák (Administration Area), a tantermek vagy a szociális tevékenységek részére fenntartott helyiségek. A kampuszon több üzlet, például kisbolt, fodrászat, valamint étkező is üzemel. A könyvtár is ezekhez közel helyezkedik el (kívülről zöld színű, kupolás épület), ahová QR kód segítségével lehet belépni.
A hallgatók kollégiuma (University Hall) az egyetemmel szemben, az út túloldalán található. Az emeletes épület előcsarnokában kávézó és portaszolgálat üzemel. Az emeletek lifttel megközelíthetőek, a szobákba pedig mágneskártyákkal lehet bejutni. A szobában fürdő, kis konyha, kis erkély és légkondicionáló is megtalálható, az épület tetején pedig medencét is kialakítottak. A kollégiumi férőhelyek bővítésén jelenleg is dolgoznak.
Enikő úgy érzi, hogy a munkatársi mobilitás kiemelten hasznos volt, ugyanis a szervezők vendégelőadók bevonásával színesítették a programokat, valamint csoportfeladatokkal segítették az elméleti tudás elmélyítését, valamint támogatták potenciális kapcsolatok, együttműködések kialakulását. A program során főként a Blended Intensive Program (BIP) szabályait és szervezésének menetét ismerhette meg. Csoportfeladatként a BIP területen tapasztalt és kevésbé tapasztalt résztvevőkkel közösen terveztek meg egy BIP programot, amelynek egyik célja olyan programterv kialakítása volt, amelyet akár a későbbiekben meg is tudnak valósítani a résztvevők.
Siklósi Enikő néhány jótanácsot is összegyűjtött, amelyre egy ciprusi utazás során figyelni érdemes:
- Cipruson a konnektorokhoz átalakítót érdemes vinni (három állásút használnak). Bár sok helyen már elérhető USB-s töltési lehetőség vagy az európai konnektor, de érdemes felkészültnek lenni. A konnektoroknál előfordulhat, hogy kapcsolóval lehet üzembe helyezni.
- Kiutazásnál érdemes az alábbi két város valamelyikében lévő repülőteret választani: Larnaka vagy Paphos.
- Nicosia óvárosában található a határ a görög és a török rész között. A határt fegyveresek őrizik.
- Közlekedésnél érdemes figyelni, hogy baloldali közlekedés van, ennek megfelelően az itthonitól eltérő oldalon helyezkedik el az autókban a kormány is.
- Buszok esetén egységes jegyárak érhetőek el. Ha valamilyen oknál fogva azonban taxit kellene igénybe venni, úgy a Orfanou Transfers társaságot személyes tapasztalat alapján tudja ajánlani, mert gyorsak, pontosak, Nicosia városán belül is vállalnak fuvart, valamint Whatsapp alkalmazáson keresztül is lehet tőlük autót kérni.
Fotók: Gyarmati Adrián, Siklósi Enikő