„Büszkék vagyunk arra, hogy Önök nálunk végeztek”

Az augusztus 1-jén és 2-án megtartott ünnepségeknek – ahogy az elmúlt években – ismét az ELTE lágymányosi kampuszának Gömb Aulája adott otthont. A rendezvények megszervezését és lebonyolítását Süveges Péter hivatalvezető irányításával a Tanulmányi Hivatal végezte. A hivatal munkatársai ezúttal is pontos, fegyelmezett előkészítő munkát végeztek: a meghívók kiküldésétől az oklevelek előkészítésén át a rendezvény lebonyolításáig minden az ünnepi alkalomhoz méltó volt, emlékezetes élményt biztosítva ezzel a végzősöknek és a vendégeknek.
A számok tükrében: szakok és létszámok
A négy ünnepség során összesen 571 végzős vehette át diplomáját. Közülük 220-an alap-, 351-en mesterszakon teljesítették a képzési követelményeket. Az alapszakos hallgatók közül a legnépesebb csoportot a nemzetközi gazdálkodás szakon végzettek adták, őket követték a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing, valamint a pénzügy és számvitel szakos hallgatók.
A mesterszakos végzettek körében az idén a vezetés és szervezés szakosok voltak a legtöbben, de magas volt a létszám a pénzügy, számvitel, marketing, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, valamint az MBA-képzés végzősei között is.
A dékáni vezetés köszöntője
A diplomaátadókat a kar vezetése négy egymást követő időpontban szervezte meg. Az ünnepi programot minden esetben a dékáni vezetés köszöntője nyitotta meg, amely örömteli kötelességének dr. Lamanda Gabriella és dr. Tóth Zsuzsanna Eszter, valamint a Hallgatói Önkormányzat képviselői, Csidei Bence és Vedres Szabolcs tettek eleget.
Dr. Tóth Zsuzsanna Eszter beszédében az egyetemen eltöltött évek alatti átváltozásról beszélt, ami könyörtelenül bekövetkezik annál, aki önként vállalja olyan kurzusok, tankönyvek, jegyzetek tanulmányozását, amelyek messze esnek az érdeklődési körétől. „Hiszen valahol pont ez a lényege ennek a folyamatnak: megszűrni a behatásokat, megtanulni válogatni, rendszerezni az információkat, priorizálni a feladatokat, időt kezelni, megtanulni rendszerezetten gondolkodni, és nem utolsósorban összefüggéseiben látni a világot. Oktatóként a legnagyobb kihívás nekünk éppen ez: megváltoztatni a gondolkodásmódjukat, hogy jó szakemberekké válhassanak” – fogalmazott a dékánhelyettes asszony.
Személyes üzenet a Hallgatói Önkormányzattól
Csidei Bence és Vedres Szabolcs beszédeikben személyes hangon fordultak a végzősökhöz, hiszen ők azok, akik a Hallgatói Önkormányzat tagjaként végigkísérték társaikat az egyetemi évek során – a gólyaléttől egészen a diplomaszerzésig. „Nem állítjuk, hogy ez az út mindig egyenes volt, azonban a kihívások, a határidők és a vizsgák során nemcsak tudást, hanem szakmai kitartást is szereztetek. Az, hogy ma itt ültök, azt bizonyítja: megvan bennetek az a lendület és az a meggyőződés, hogy mindig lehet jobban csinálni, és semmilyen tézis sem megkérdőjelezhetetlen. Bármerre is induljatok tovább, reméljük, amikor évek múlva újra elsétáltok a Rákóczi út mellett, örömmel fogtok visszatekinteni szakmai életetek kezdetére, és a tanórákon kívül eszetekbe jutnak majd az órák közti kávészünetek és az ott eltöltött baráti beszélgetések” – emlékeztették a frissdiplomásokat.
Hallgatói búcsúbeszédek: négy hang, közös tapasztalat
A négy átadó mindegyikén elhangzottak hallgatói búcsúbeszédek is, amelyek a tanulmányi évek tapasztalatait személyes szempontból mutatták be. A felszólalók egyetértettek abban, hogy az egyetem nemcsak tudást, hanem gondolkodásmódot is adott – és ezzel együtt egy olyan perspektívát, amely túlmutat az oklevél tényleges értékén.
Az egyetem kapu volt, amely megnyílt a világ felé – Egyed Petra Réka gondolatai
A pénteki első ünnepségen Egyed Petra Réka alapszakos végzős beszélt a hallgatótársak nevében. Felszólalásában kitért arra, hogy az egyetemhez való viszonyuk sokkal összetettebb, mint azt belépéskor gondolták: „Bár főként a diplomáért jöttünk ide, sokkal többel távozunk. Életre szóló élményekkel, új kérdésekkel és válaszokkal – és talán egy kicsit jobban megértve önmagunkat is.”
Beszédében kiemelte a nemzetközi tapasztalatok jelentőségét is, külön említve az Erasmus+ program szerepét. Petra úgy fogalmazott: „Az egyetem így nemcsak egy intézmény volt számunkra, hanem egy kapu, amely megnyílt a világ felé.”
A tanulás révén nem csak új ismeretekkel lettünk gazdagabbak – ahogy Vida Mátyás József látta
A délutáni ünnepségen Vida Mátyás József képviselte a végzős hallgatókat. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy a tanulás eredménye nem egyszerűen új ismeretek megszerzése volt, hanem egy másfajta világlátás kialakulása: „Nemcsak annyival lettünk többek, hogy ismerjük a valuták működését, hanem megtanultunk máshogyan gondolkodni, több nézőpontból megközelíteni a körülöttünk zajló történéseket.”
A beszéd visszafogott humorral utalt a közös esték, kocsmázások és szakmai viták tapasztalataira is, de a végső hangsúlyt arra helyezte, hogy a hallgatói közösség tagjai ne veszítsék el kritikus szemléletüket: „Lássuk át a logikai kapcsolatokat, kérdőjelezzük meg az állításokat, keressünk bizonyítékot.”
Mátyásnak a diplomaszerzése mellett még egy ok miatt is gratulálhatunk: a hallgatói képviseletben végzett munkájáért a Kari Tanács a nyolcadik ELTE Gazdaságtudományi Karért Emlékdíjat neki ítélte oda, amit ünnepélyesen a beszédje előtt vehetett át dr. Tóth Zsuzsanna dékánhelyettes asszonytól.
Martinák Róbert: „Én az elmúlt két évet egy végtelen TED-előadásként éltem meg”
A szombat délelőtti ünnepségen Martinák Róbert, az MBA szak egyik végzőse mondott beszédet, amit azzal nyitott, hogy a diploma értéke nem feltétlenül mérhető azonnal piaci viszonylatokban, de hosszabb távon világosan kirajzolódik: „Bár ma már más világban élünk, mint amikor beiratkoztunk, egy dolog nem változott: az a képesség, hogy rendszerekben gondolkodjunk, és ne csak számokat lássunk, hanem problémákat ismerjünk fel és oldjunk meg.”
Róbert kiemelte az oktatók szerepét is, akik nemcsak tananyagot közvetítettek, hanem saját szakmai példáikon keresztül segítették a hallgatókat: „Én az elmúlt két évet egy végtelen TED-előadásként éltem meg – lelkes, felkészült előadókkal, akik valódi szenvedéllyel beszéltek a szakterületükről.”
Molnár Levente: A képzés alatt megszerzett készségek hosszú távon is kulcsfontosságú kompetenciák lesznek.
Szombat délután Molnár Levente a mesterszakos hallgatók nevében elmondott beszédében számokkal érzékeltette a tanulmányi évek intenzitását: harminc tantárgy, ötvenöt zárthelyi, háromezer-hatszáz tanórával eltöltött óra – ennyi vezetett el odáig, hogy ezen a napon kézbe vehették a diplomájukat.
Felszólalásában hangsúlyozta: az ELTE GTK-n szerzett mesterdiploma nemcsak tanulmányi teljesítmény eredménye, hanem egy olyan szemléletmódé is, amelyben a tudás mellett a közösségi kapcsolatoknak is helye van. Kiemelte, hogy a képzés alatt megszerzett készségek – különösen a kapcsolódás, az együttműködés és a reflexió – hosszú távon is kulcsfontosságú kompetenciák lesznek.
Mint fogalmazott: „Tudtuk, hogy a hangsúly nem a frissítőn, hanem a kapcsolódáson, egymás megismerésén volt, ami nekünk kulcsfontosságú képességgé kell, hogy váljon.” Beszédét széles körű köszönetnyilvánítással zárta.
Búcsú – és új kezdetek
Az ünnepségek hivatalos része minden alkalommal az ELTE Nagyszombati Himnuszával zárult. Ezt követően a hallgatók – az idei évben már hagyománnyá vált módon – a „We are the champions" című dalra hagyták el a Gömb Aulát, hogy az épület előtt álljanak össze egy közös fotóra és a kalapok feldobására. A diplomaátadó rendezvénysorozat lezárta a tanév nyilvános eseményeit. A végzősök most életük új szakaszába lépnek – a kar pedig megerősítette szerepét, mint olyan közösség, amely a tudás átadása mellett szakmai integritást, hosszú távon is érvényes tapasztalatokat és szép emlékeket kínál.
Ahogy dr. Tóth Zsuzsanna dékánhelyettes fogalmazott beszédében: „Mi büszkék vagyunk arra, hogy Önök nálunk végeztek, Önök pedig legyenek büszkék arra, hogy az ELTE GTK-ra jártak!”
Hallgatóinknak köszönjük az együtt töltött éveket – további életpályájukhoz sikereket, személyes sorsukban pedig sok boldogságot kívánunk!
Auman Ákos Zoltán, Balogh Szabolcs Roland, Bartha Sebestyén, Benkő Ágnes, Berdó Balázs, Csonka Kristóf, Csordás Péter, Dankowsky Sára Tímea, Egyed Petra Réka, Hanol József, Illés Balázs, Kertész Aliz, Kovács Eszter, Krekó Daniella, Kun Zsolt, Kutrovich Bence Csaba, Magyar Nikoletta Mischele, Molnár Levente, Nagy Dorottya, Németh László, Poszavecz Tamás, dr. Radnai Balázs, Soós Kende Ádám, Szilágyi Borbála, Tunner Péter János
A kitüntetéses oklevelek nem csupán a kiemelkedő tanulmányi eredményeit ismerik el, hanem a hallgatóink szakmai kiválóság iránti töretlen elkötelezettségét is. Gratulálunk!