Befektetésmenedzsment a gyakorlatban
A Befektetésmenedzsment a gyakorlatban c. program intenzív és gyakorlatorientált tanulási élményt nyújtott, mélyreható betekintést adva a pénzügy és befektetés kulcsterületeibe. A két nap során hét előadó nyolc témában osztotta meg velünk tudását. Az előadókkal a prezentációk után kötetlenebb keretek között beszélgetni is tudtunk. Ennek köszönhetően többen kaptunk személyre szabott karrier tanácsot.
Az első nap Pallos Noémi előadásával kezdődött, amely átfogó képet nyújtott a befektetési iparágról. Az egyik legfontosabb tanulság az volt, hogy mennyire összetett a tőke áramlása a megtakarítók és a forrást keresők között, illetve, hogy hogyan segítik elő a pénzügyi rendszer különböző szereplői az erőforrások hatékony elosztását. Különösen hasznos volt számunkra mint leendő befektetőknek és a pénzügyi területen elhelyezkedni kívánó fiatal felnőtteknek a kötvények és részvények összehasonlító elemzése, a kapcsolódó kockázatok és hozamok tükrében.
Ezután következett Pálmai Norbert előadása, amely szorosan kapcsolódott korábbi egyetemi tanulmányainkhoz, kiegészíttette azt sok hasznos és érdekes új ismerettel. Az előadás során a mikro- és makroökonómia alapelveit, valamint azok befektetési vonatkozásait jártuk körbe. Az előadó kiemelte a keresleti törvény és az árrugalmasság fontosságát, és hogy ezek hogyan befolyásolják a piaci döntéshozatalt. Különösen érdekesek voltak a nyersanyagok árváltozásainak acéltermékek keresletére gyakorolt hatását bemutató példák. Emellett az infláció és a reál GDP elemzése is sok érdekességet rejtett. Összességében sokkal nagyobb és gyakorlatiasabb rálátásunk lett a piacok működésére.
Jason Tshimbalanga Alternatív befektetések c. előadása kiterjesztette a hagyományos befektetések horizontját a részvények és kötvények világán túlra. Megismertünk különböző eszközosztályokat, beleértve az ingatlanokat és az árupiaci termékeket, betekintést kaptunk a fedezeti alapok és a magántőke sajátosságaiba. Köszönhetően a gyakorlati megközelítésnek, láthattuk, hogy az alternatív befektetések miként segítenek a portfóliók diverzifikálásában, illetve hogyan nyújtanak védelmet például az inflációval és a volatilással szemben.
Az első napot Pleibeisz Ambrus Derivatívák c. különösen izgalmas prezentációja zárta. A derivatívák, beleértve a határidős ügyleteket, opciókat és swapokat, olyan pénzügyi eszközök, amelyeket gyakran használnak fedezeti ügyletekhez. Az előadás segített megérteni, hogy milyen fontos ezeknek az eszközöknek a körültekintő használata a kockázatok hatékony kezelése érdekében.
Szűcs Attila, a BlackRock igazgatója előadás közben
A második napot Kovács Dóra nyitotta, kinek előadása mélyreható áttekintést adott a vállalatok pénzügyi helyzetét bemutató pénzügyi kimutatásokról, amelyek ismerete elengedhetetlen a befektetési döntések meghozatalához. Az előadó hangsúlyozta, hogy ezek a kimutatások nemcsak a vállalat múltbeli teljesítményéről adnak képet, hanem a jövőbeli kilátásokra is rávilágítanak. A mérleg elemzése során különösen fontos volt a vállalati eszközök, források és tőke pontos megértése, mivel ezek együttesen mutatják meg a vállalat pénzügyi stabilitását. Az eredménykimutatás esetében a legfontosabb tanulság az volt, hogy a bevételek és ráfordítások összevetése révén a vállalat nyereségességét és e nyereségesség fenntarthatóságát lehet mérni.
A pénzügyi kimutatásokra csatlakozva a kurzus vezetője, Szűcs Attila vezetett be minket az M&A világába, amely a vállalatok növekedési stratégiáit vizsgálta a felvásárlások tükrében. A prezentáció során áttekintettük az M&A életciklusát – a felvásárlás előtti tervezéstől az integrációig –, a stratégiai motivációkat, valamint az olyan vállalatértékelési módszereket, mint a diszkontált cash flow (DCF) és a relatív értékelési modelleket. Az előadó gyakorlati példákon keresztül mutatta be a jövőbeni várható pénzáramlások előrejelzésének fontosságát, vagy éppen a súlyozott átlagos tőkeköltség szerepét az értékelésben. A kurzus során különböző iparágakat érintettünk, így betekintést nyerhettünk azok sajátosságaiba.
A záró program: Ügyféligények és portfólióépítés, valamint Kockázatkezelés c. előadások Wallner Andrástól, az ügyfelek pénzügyi céljainak és szempontjainak megismerésére helyezte a hangsúlyt. Az előadó kiemelte, hogy a portfoliók kialakítása során lényeges szempont a befektetők kockázathoz való viszonya, a hozamelvárásaik, a preferált befektetési időtáv, és hogy mennyi időre hajlandók, illetve szeretnének/tudnak lemondani a pénzükről. Betekintést kaptunk a modern portfólióelméletbe (MPT), amely a kockázat és a hozam közötti egyensúlyra helyezi a hangsúlyt.
Összességében, a Befektetésmenedzsment a gyakorlatban c. kurzus kivételes tanulási élményt jelentett. Az elmélet, a gyakorlati alkalmazások és a valós példák keveréke értékes betekintést adott a pénzügyek és befektetések világába. Az egyes előadások egymásra épültek, lehetővé téve, hogy átfogó képet alkossunk a befektetések kezelésének bonyolult folyamatáról. Az esettanulmányok megoldása során szükség volt arra, hogy a megszokott egyetemi keretekből kilépve közelítsük meg a problémákat, a helyzeteket, miközben folyamatosan kérdezhettünk, támogatást kaptunk az előadóktól. Mindez jelentős hozzáadott értéket nyújtott számunkra, egyúttal vonzóvá tette a pénzügyi pályát, a befektetési iparágat és az ezzel foglalkozó vállalatokat, mint a BlackRock.
Fotók: Horváth Péter