„Az Ultrabalaton mindenki számára egy hatalmas élmény”
A 2019-es Ultrabalaton női négy fős váltóját megnyertétek a csapatoddal, de tavaly is felálltatok a dobogóra, akkor a 3. helyen végeztetek. A csapat összetétele változatlan? Mióta edzetek együtt?
A tavalyi Ultrabalaton életre szóló élménye után nem volt igazán kérdés számunkra, hogy ugyanabban az összetételben szeretnénk rajthoz állni idén is. Annyi könnyebbségünk volt, hogy nem kellett izgulnunk a nevezéskor, mivel előnevezési jogot is szereztünk a tavalyi helyezéssel. Az elmúlt években mindössze pár perc alatt beteltek a helyek, jóval több, mint 1500 csapat szeretne részt venni a tókerülő versenyen.
A Girls4Run tagjaival nagyon összeszokott csapatot alkotunk, már többéves „közös múltunk” van a Margitszigeti Atlétikai Club (MAC) edzésein, de valójában egy ideje két országban készülünk (hárman élünk Budapesten, a negyedik tag pedig Berlinben). De ez a távolság sem akadály számunkra. A MAC-os edzéseken való részvétel, a közös futások alapvető bástyái a felkészülésünknek.
Kiemelném még a segítőink szerepét, ugyanis a négyfős teljesítéshez hatalmas segítséget jelent a folyamatos biciklis kíséret és sofőrködés, és pár biztató szó az edzőnktől (aki szintén UB-résztvevő volt). Igazi teammunka révén emelhettük magasba a győztes kupát.
A tavalyi verseny kiértékelése után min változtattatok a korábbiakhoz képest? Módosítottatok a felkészülés menetén?
Ideális esetben az Ultrabalatont nagyon alapos felkészülés, edzői támogatás és gondos tervező munka előzi meg, de menetközben is elengedhetetlen a folyamatos figyelem, értékelés és beavatkozás, újratervezés szükség szerint. Tavaly kisebb-nagyobb egészségügyi problémák miatt az utolsó szakaszok beosztásán változtatnunk kellett. Az idei terveket mindezek tudatában még alaposabban készíthettük, több tapasztalat birtokában könnyebben lehetett az egyéni sajátosságokat figyelembe venni a váltások ütemezésekor. A 221 km-es távot idén 49 szakaszra tagolták a szervezők, ez bőséges választási lehetőséget kínált a futásaink beosztásához. Alapvetően fejenként 4 vagy 5 hosszabb-rövidebb futással terveztünk, de – talán már ez is hagyomány – a végén kicsit módosítottunk.
Egy ilyen hosszú versenyen könnyen előfordul szélsőséges időjárás: az üdítő tavaszból átfutni a perzselő nyárba, de akár fogcsikorgató hidegben, viharos balatoni szélben, esőben is róni a kilométereket. Fel lehet készülni az időjárás adta nehézségekre?
Nem véletlenül szokták emlegetni az igazán elszánt futók, hogy „nincs rossz időjárás, csak rosszul öltözött futó”… Szerencsés esetben a felkészülési időszakban tudunk olyan körülmények között futni, amilyen a versenyen is várható, így hozzá tudunk szokni, nem okoz akkora meglepetést például a meleg vagy az eső. A megfelelő öltözék sem elhanyagolható (könnyű hibázni, és például „túlöltözni” a futást), azonban elsődlegesnek a mentális oldalt tartom, a hozzáállás nagyon fontos. Például egy hajnali esőben nekiindulni újra futni még nagyobb elszántságot és akaratot igényel.
Sokszor halljuk azt a kifogást hallgatóktól és munkatársaktól is, hogy nincs időm sportolni, mozogni. Milyen időmenedzsment taktikát tudnál a számukra javasolni. Aki még nem találkozott veled órán, annak elárulhatjuk, hogy többek között ez (is) a szakterületed.
Valóban nagyon sokan küzdenek az idejük beosztásával, a mozgást valahogy belevenni az amúgy is feszes (napi- vagy) hetirendjükbe. Pontosan tudom, hogy ez nem egyszerű feladat. A sikeresebb időmenedzsment érdekében például a tudatos időtervezést emelném ki. Írjuk be a naptárunkba, mikor sportolunk az adott héten, és ettől csak végszükség esetén térjünk el! Persze sok-sok praktika segíthet még, de ezeket csak az előadásomon árulom el.
Ez volt az ötödik Ultrabalaton részvételed. Jövőre is visszatérsz?
Úgy vélem, hogy az Ultrabalaton mindenki számára egy hatalmas élmény, függetlenül a csapat létszámától (az egyéni indulók mellett idén 2-13 fős csapatok versenyezhettek), illetve a futott kilométerek számától. Mindenkit biztatok a részvételre, aki kicsit is szokott futni!
Egyre nagyobb presztízse van a céges csapatok kategóriájának is, amiben még nem indultam. Igazán különleges csapatépítő program lehet kollégákkal/hallgatótársakkal körbefutni a Balatont. Mindenesetre remélem, hogy jövőre újra a futástól fáradtan irathatom az UB utáni zh-t!
Mi lesz a következő verseny, ahol váltóban vagy egyéniben drukkolhatunk neked?
Az igazán nagy versenyeimről nem szeretek előre semmit sem elárulni, de a nagyobb budapesti futóversenyeken nagy valószínűséggel „összefuthatunk”...