Az ELTE GTK HÖK mottója 2024-ben is: „Együtt.”

2024.01.08.
Az ELTE GTK HÖK mottója 2024-ben is: „Együtt.”
A 2023. december 8-i Alakuló Küldöttgyűlésen a képviselők egyhangúlag újraválasztották Nagy Anna Dorottyát az ELTE GTK HÖK elnökének, majd szavaztak az Ellenőrző Bizottság és az ELTE EHÖK Küldöttgyűlés tagjairól, valamint a Kari Tanács hallgatói delegáltjairól. 

Jelentős pillanatoknak lehettünk szemtanúi 2023. december 8-án, az ELTE GTK HÖK Alakuló Küldöttgyűlésén, ugyanis az ELTE GTK HÖK életében először kerültek új pozíciók betöltésre, és először választottak újra elnököt. Az eseményt Krasz Péter, az ELTE EHÖK Ellenőrző Bizottságának elnöke vezette le. Nyitóbeszédében először is gratulált az újonnan megválasztott 20 küldöttgyűlési képviselőnek, majd felkérte az elnökjelöltet, hogy csapatával együtt mutassa be programját. A 2023. október 9-i Szenátus ülésén előzetesen egyhangúlag megszavazták az ELTE EHÖK, GTK HÖK részére vonatkozó Alapszabály módosítását, így az elnökjelölti programban, a megszokottal ellentétben idén egy alelnöki és hét referensi pozícióval többen mutatkozhattak be. 

Az új pozíciók közé tartozik többek közt a szervezetfejlesztésért felelős alelnök, amit az ELTE GTK HÖK-ben először Papp Dorottya fog betölteni – a szervezetbe és a hallgatói életbe való integrációban, alapszakon Sörös Ármin Gábor, mesterszakon pedig Garai Viktória lesz a segítségére. A kommunikációs alelnök, Kiss Levente Péter mellett immáron a médiareferens, Bebők Szabolcs Levente és a főszerkesztő, Muzsai Fanni fogja színesíteni a HÖK online és offline csatornáit. Boros Réka Judit idén külföldi hallgatók ügyeiért felelős referensként segíti majd az itt tartózkodó külföldi hallgatók mindennapjait. Szociális és esélyegyenlőségi fronton is jelentős változásoknak nézhetünk elébe: a Kari Ösztöndíj Bizottság pályázatait Trömbőczki Bíbor Zselyke fogja bírálni, míg a speciális szükségletű hallgatók segítségére Papp Bettina lesz. A rendezvényekért felelős alelnök munkáját Mándoki Máté, a kari rendezvényekért felelős referens igyekszik majd megkönnyíteni.

A teljes elnökjelölti programtervet és az ELTE GTK HÖK 2024-es terveit itt olvashatjátok el.

A szavazások lezárása után Nagy Anna Dorottya megköszönte a küldöttgyűlési képviselők bizalmát, valamint a hallgatók nevében köszönetet mondott a HÖK Elnökség és Ellenőrző Bizottság leköszönő tagjainak, Brock Albertnek, Erdő Krisztinának, Sóti Tóbiásnak és Ulmann Ákosnak, a 2023-as évben nyújtott munkájukért.

Az eseményt Diczkó Dalma, az ELTE EHÖK elnökének beszéde zárta. Kiemelte, hogy Dorottyával már közel egy éve van lehetősége együtt dolgozni, és megerősítette a Küldöttgyűlést, hogy ez az idő alatt egy rendkívül erős vezetőnek ismerte meg. Hangsúlyozta, hogy milyen jelentőségteljes pillanat, amikor egy részönkormányzat újraválasztja az elnökét, így szívből gratulált a csapatnak. Az est további része a csapatépítésről és az integrációról szólt.

Az új elnökség 2024. február 12-én kezdi meg céljai megvalósítását.

Az ELTE GTK HÖK elnöksége 2024-ben:
Elnök – Nagy Anna Dorottya
Elnökhelyettes – Kovács Andrea
Szervezetfejlesztésért felelős alelnök – Papp Dorottya
Kommunikációs alelnök – Kiss Levente Péter
Gazdasági alelnök – Verdon Márton
Tanulmányi alelnök – Oldoványi Adél
Külügyi alelnök – Gombos Máté
Szociális alelnök – Nagy Enikő
Rendezvényekért felelős alelnök – Vida Mátyás József

Az ELTE GTK HÖK elnökségének munkáját segítik:
Alapszakos integrációért felelős referens – Sörös Ármin Gábor
Mesterszakos integrációért felelős ügyvivő – Garai Viktória
Médiareferens – Bebők Szabolcs Levente
Főszerkesztő – Muzsai Fanni
Tudományos referens – Tőrös Róbert Zénó
Pályázatokért felelős referens – Trömböczki Bíbor Zselyke
Esélyegyenlőségi ügyekért felelős referens – Papp Bettina
Kari rendezvényekért felelős referens – Mándoki Máté
Sportügyekért felelős referens – Ács Viktória
Elnöki megbízott – Polyák Ádám Zsolt
Stratégiai ügyekért felelős ügyvivő – Fazekas Liliána

Az ELTE GTK HÖK Küldöttgyűlésének tagjai:
Budai Réka, Buna Máté, Czellár Virág, Csibrák Szilvia, Dub Dorina, Fekete Nóra, Görgényi Laura, Horváth Marcell, Kapitány Csenge, Karsa Zsófia, Katonka Fanni, Kréz Eszter, Lukács Adél, Nagy Bertalan, Nemes Zsófia, Papp Júlia, Sárosi Gréta, Turi Vivien Ágnes, Zemjánszki Ákos, Vida Nikolett

Az ELTE GTK HÖK Ellenőrző Bizottság tagjai: 
Szőke Hunor, Rosta Szabó Dániel, Nagy Norbert Attila