MNB Kiválóságok a GTK-n

2023.03.28.
MNB Kiválóságok a GTK-n
A Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíjprogramjában jelenleg 24 felsőoktatási intézmény vesz részt, az ELTE bizottsága összesen 45 hallgatót díjazhatott, akik közül 34-en a Gazdaságtudományi Karról kerültek ki.

Ők már legalább két féléve a Kar hallgatói, érdemjegyeik súlyozott tanulmányai átlaga 4,00 vagy annál magasabb, számos szakmai versenyen, a nyári egyetemen, TDK- vagy OTDK-konferencián vettek részt, publikációkat írtak, esetleg a szakkollégium tagjai vagy a Kar közéleti munkájából veszik ki a részüket.

Az ünnepélyes díjátadóra 2023. március 21-én került sor az ELTE GTK-n. A díjazott hallgatókat dr. Margitay Tihamér dékán köszöntötte, majd adta át egyenként az elismeréseket. Méltatásában kiemelte, hogy nagy büszkeség, hogy a kiosztható díjak 75,5 százalékos arányban a GTK hallgatóihoz kerültek, ezzel is bizonyítva az intézmény szakmai alaposságát, a díjazottaknak pedig további szép sikereket és előremutató fejlődést kívánt.

A GTK MNB Kiválóságai a 2022/2023-as tanévben:

Bagó Laura
Balogh Szabolcs Roland
Bartha Sebestyén
Berdó Balázs 
Béda Panna Cseperke
Bolyki Veronika
Bokor Henriett
Csóka Roland
Gál Nikolett
Hegedűs Dániel
Hodászy Boglárka
Hodosi Rozi
Kálosi Roland
Klicsu Péter
Kuti Klaudia 
Lukács Vencel
Márton Barnabás
Méhész Bence
Molnár Levente
Morsiani Laura
Nagy Balázs
Nagy Márton 
Németh Ádám
Németh Loránd 
Pusztai Klára
Sebe András László
Siba Gyöngyvér Noémi
Soós Kende Ádám
Sugár Bence
Szabó Botond 
Tóth Hanna 
Tömör Flóra
Török Attila László
Ujvárosi Lilla

Szeretettel gratulálunk díjazottjainknak!

A Magyar Nemzeti Bank 2016-ban indította a Kiválósági Ösztöndíjprogramot, amelynek célja, hogy a gazdasági területen tanuló hallgatókat buzdítsák és támogassák a tanulásra, a tudományos és a közéleti életben való aktív részvételre. A felhívásra nappali munkarendű, állami ösztöndíjas vagy önköltséges, alap- és mesterszakos hallgatók pályázhattak, képzési szintenként 3-3 százalékuk részesülhetett a támogatásban, amely 10 hónapon keresztül havi 50.000 Ft-ot jelent.

Képek a díjátadóról

Képek a díjátadóról

0

/

0

0

/

0