„Mindig szerettem a maximumra törekedni”

Szabó Jázmin | 2023.03.01.
„Mindig szerettem a maximumra törekedni”
Kiss Boglárka a Kar indulását követő első időkben nyert felvételt, azóta nem mindennapi ütemben halad céljai felé. Jelenleg két mesterképzésünkön tanul, dolgozik, a Navratil Ákos Szakkollégium tagja, és a Kar munkájába is betekintést nyerhetett több területen. Hogyan fér bele mindez az életébe? A vele készült interjúból kiderül.

– Miért az ELTE GTK képzését választottad az érettségi után?

Olyan egyetemen szerettem volna tanulni, ahol értékes diplomát szerezhetek, amit a munkaerőpiacon is elismernek, így esett a választásom az ELTE-re. Mivel egy új intézmény hallgatója lettem, részese voltam az alappillérek lefektetésének is. Visszatekintve úgy látom, beigazolódtak az elvárásaim. 

– Az alapképzés után is itt folytatod a tanulmányaidat, jelenleg két mesterképzést végzel egyszerre. Mi volt ehhez a motivációd?  

Az alapképzésemet rövidebb idő alatt, 6 félév során fejeztem be, és már ilyenkor is teljesítettem mesteres tárgyakat. Mivel csak jó tapasztalataim voltak, ezért nem volt kérdés, hogy itt szeretnék maradni. Rögtön két mestert is elkezdtem, a marketing és a pénzügy mesterszakot. A Kar a tanulmányok melletti munkavégzésre is nagyszerű lehetőségeket kínál. Ennek köszönhetően már az alapképzés után teljes munkaidőben tudtam elkezdeni dolgozni. Jelenleg a bankszektorban vagyok vállalati hitelkockázat portfólió elemző pozícióban, emiatt kezdtem el a pénzügy mestert, a marketing pedig az alapszakomhoz és a tudományos tevékenységeimhez kapcsolódik. Sokan meglepődnek, hogy pont két ennyire különböző irányzata érdekel a gazdaságnak, de kijelenthetjük, hogy ez a világ rendkívül színes, és rengeteg ága van, amit érdemes felfedezni. 

– Mi volt a kutatásaid témája?

Alapszakon kezdtem el kutatással foglalkozni konzulensem, Dr. Hlédlik Erika tanárnő segítségével és folyamatos támogatásával. A fő irány az e-kereskedelem és fogyasztói bizalom elemzése volt, mivel kereskedelem és marketing szakirányon tanultam. Az első TDK-m során két webáruházat alakítottam ki, és ezeken egérmozgás követő szoftveres vizsgálatot végeztem, valamint interjúkat, kérdőívet készítettem és elemeztem. Majd ugyanezt az irányt folytattam második dolgozatomnál, kicsit komolyabb szintre emelve azt, PLS-SEM modell alkalmazásával. Mindkét munkámmal első helyezést értem el, bejutottam az országos döntőbe. Érdekes helyzet, hogy ezt az eseményt minden második évben rendezik meg, ezért nekem kétszer kell majd előadnom, és a saját dolgozataim is versenyezni fognak egymással.

– Az egyetem és a teljes munkaidős állásod mellett a Navratil Ákos Szakkollégium tagja is vagy. Mit csináltok a szakkollégiumban? Miért jó a NÁSZ közössége? Miért éri meg szakkollégiumba jelentkezni?

A szakkollégiumban különböző gazdasági témájú előadásokat, képzéseket és programokat szervezünk. A kurzusok során egyetemünk oktatóitól és gyakorlati szakemberektől nyílik lehetőségünk az egyetemi órákon túlmutató gyakorlati tudásra szert tenni, és jobban elmélyülni a gazdaság egy-egy területében. Ezen felül több nagyvállalattal is együttműködünk, aminek köszönhetően az általuk szervezett képzési lehetőségeken is részt vehetünk, így később a munka világában hasznos készségeket sajátíthatunk el. Számomra ilyen volt egy adatvizualizációs kurzus, melyen tanultakat a munkám során a mai napig kamatoztathatom. Szerintem ezek mind kihagyhatatlan lehetőségek, hiszen a közgazdász szakma eléggé telített, szükséges valami plusz, amit a tanulmányok mellett is fel lehet mutatni a későbbiekben. A közösség nagyon jó, hozzánk hasonlóan motivált emberekkel tudjuk körül venni magunkat, és egymástól is sokat tanulunk. 

– A GTK-n dolgoztál is tanulás mellett. Mi volt a feladatköröd?

Az ELTE-n lehetőségem nyílt becsatlakozni a szervezési folyamatokba is, a szakmai gyakorlatomat a kar nemzetközi irodájában töltöttem. Itt a külföldről hozzánk érkező hallgatókkal és a jelenleg külföldön tartózkodó GTK-s hallgatók ügyeivel foglalkozunk. Pár hónapja pedig a kar kommunikációs osztályának munkáját is segítem, például az idei felvételi kampány során dolgoztam a megjelenő kiadványok szerkesztésével, valamint a nyílt napokon és az Educatio kiállításon is részt vettem segítőként. 

– Marad szabadidőd így, hogy ennyi mindent csinálsz?

Mindig szerettem a maximumra törekedni, és minden egyetemi félévemből kihozni, amit csak lehet. Elég szoros az időbeosztásom, de szerencsére vannak lazább időszakok is, ezeket általában képzésekkel töltöm, igyekszem folyamatosan fejleszteni magam. Legutóbb az Újratervezés program keretein belül tanultam meg programozni. Hobbimnak a fotózást tekintem, lassan három éve az ELTE Online magazin fotósaként is dolgozom. Az egyetemen sokféle sportot is kipróbáltam, jelenleg rendszeresen járok edzőterembe és futni is. 

– Mi lenne a tanácsod a most felvételizőknek?

Csak bátorítani tudom, azokat, akik a jelentkezésüket tervezik. Ne féljenek attól, hogy egy nagy intézményben fognak tanulni. Az ELTE számos lehetőséget kínál a hallgatóknak, szakkollégiumot, kapcsolatrendszert, nem beszélve a rengeteg hasznos kurzusról, amiből válogathatunk az alap gazdasági képzés mellett. Jó időbeosztással és koncentrált, tudatos tanulással teljesíthető minden követelmény, az egyetemi évekből pedig nagyon sok mindent lehet kihozni a diploma megszerzésén túl.

Fotók: Lazar Anilla