Több mint 250 pályázat az Erasmus tájékoztató után

2023.03.09.
Több mint 250 pályázat az Erasmus tájékoztató után
Február 24-én a beérkező Erasmus- és vendéghallgatók délelőtti beiratkozása és tájékoztatója után még nem ért véget a nap a GTK-n. A külföldi tanulmányok iránt érdeklődő magyar hallgatóknak a GTK HÖK pályázást támogató találkozót szervezett, ahol a Nemzetközi Akadémiai és Hallgatói Központ és a Tanulmányi Hivatal munkatárasai is az előadók között voltak.

A résztvevők részletes tájékoztatást kaptak az Erasmus tanulmányútra és szakmai gyakorlatra való jelentkezés folyamatáról, a benyújtandó dokumentációról és a határidőkről, valamint az ELTE-n elérhető további mobilitási lehetőségek is említésre kerültek (például Coimbra group ösztöndíj, CHARM-EU). A gyakorlati tudnivalókon túl néhány élménybeszámolót is hallhattunk részképzésről visszatért diákjainktól. Horváth Dalma a Norvégiában, azon belül is Ås-ban eltöltött idejéről mesélt, Báthory Zita pedig a Törökországgal és Isztambullal kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Mindketten rendkívül emlékezetes és élményekkel teli félévet töltöttek a választott országaikban.

Az esemény nagyon sikeresnek bizonyult, hiszen a hallgatóság teljesen megtöltötte a Q101-es termet, és az előadóknak sikerült sok hasznos információval ellátni a hallgatókat.

A főpályázat során majdnem 250-nél is több hallgató jelentkezése érkezett be, amelyek bírálata már folyamatban van. Kívánjuk, hogy a jelentkezők közül minél több hallgatót köszönthessünk a nyertesek között, de a többiek se csüggedjenek, mert az őszi pótpályázaton még indulhatnak.  

A kiutazó pályázóknak élményekben gazdag, sikeres Erasmus-félévet kívánunk!