Fenntarthatóság Dr. Molnár Márkkal

Szőke Richárd | 2023.09.23.
Fenntarthatóság Dr. Molnár Márkkal
Az ELTE GTK Hallgatói Önkormányzat szervezésében induló szakmai programsorozat első állomása a „Fenntarthatóság és a jövő állásai az éghajlatváltozás korában” címet viselte. A 2023. szeptember 20-i előadást Karunk oktatója, Dr. Molnár Márk tartotta.

Az eseményt nagy érdeklődés övezte, hiszen az előzetes regisztráció során 102 hallgató jelezte részvételi szándékát. Az alap- és mesterszakos diákok este fél hétre szinte teljesen megtöltötték az R31-es termet, és kíváncsian várták az egy óra hosszúságúra tervezett program kezdetét. 

Először a mesterszakos hallgatók képviseletében Szabó Imre köszöntötte a résztvevőket, majd elárulta, hogy az előadást hagyományteremtő szándékkal szervezték meg, így várhatóan a jövőben is lesznek hasonló események. Emellett kiemelte a szervezők célját, miszerint szeretnék, hogy GTK-s hallgatóként olyan dolgokról is tanulhassunk, amelyek nem képezik a gazdasági kurzusok tananyagának szerves részét, majd felkonferálta az előadót, Dr. Molnár Márkot.

A prezentáció megkezdése előtt a tanár úr elmondta, hogy az előadás témája igazán közel áll a szakterületéhez, hiszen régóta foglalkozik klímaváltozással, különösen a hazai kibocsátások modellezésével, továbbá hasonló tematikájú projektekben is részt vett. A rövid felvezetés után elindult a vetítés, amelynek során számos ábrával, grafikonnal és műholdképpel illusztrálta az elhangzott információkat. Elöljáróban fontos megemlíteni azt a tudományos konszenzust, amely szerint a klímaváltozást az emberi tevékenység okozza, tehát csakis mi vagyunk képesek tenni a globális felmelegedés ellen. Dr. Molnár Márk ezt követően rávilágított az északi-sarki jégtakaró felgyorsuló olvadásának alapvető problémájára: míg a jég, illetve a hó fény- és hővisszaverő képessége magas, a sötétebb vízfelszíné alacsony, ezért a tengervíz felmelegszik. Ez felgyorsítja az olvadás folyamatát, amelynek következtében rohamosan megnőhet a világtenger szintje, ami a jövőben több part menti város lakhatatlanságát okozná. Bemutatta a Földön tapasztalható új időjárási szélsőségeket is. Ezek közé tartozik a hőkupola, ami alól nem tud kitörni a meleg levegő, továbbá szóba került a sarki örvényáramlás leszakadása is. Utóbbira sajnálatos példa Amerika, ahol az előző években igazán kemény volt a tél, hiszen nagy mennyiségű hideg légtömeg mélyen benyomult a szárazföld belsejébe, ami több helyen, így Chicagóban is szokatlanul extrém, -40°C körüli hőmérsékletet eredményezett. Viszonylag új jelenség az óceán felől érkező és rövid idő alatt hatalmas mennyiségű csapadékot adó ún. „légköri folyó”. Pár hete egy ilyen zóna volt a felelős a nevadai sivatagi fesztivál lefújásáért is, ugyanis a homokos felszín a sok esőtől hirtelen sártengerré változott.

Nem lehetett a felsorolásból kihagyni, hogy sajnos idén nyáron Európát sem kímélte a klímaváltozás következményeként betudható rendkívüli időjárás. A kontinens túlnyomó részén hőmérsékleti melegrekordok dőltek, többek között Nagy-Britannia is különösen perzselő hónapokon van túl. Ahogy az előadó diasorában szereplő fényképekkel is szemléltette, súlyos problémát jelent, hogy több tízezer hektár erdőség vált a lángok martalékává, kimondottan Spanyolország és Görögország területén. Ezeken túl oktatónk sok más aktualitásra, így a líbiai gátszakadás tragédiájára is magyarázatot adott. Dr. Molnár Márk prezentációja végéhez közeledve megosztotta a hallgatósággal a klímavédelmi egyezmények részleteit és eredményeit, valamint ismertette az új, nagyvállalati irányelvek betartásáért felelős pozíciókat, amelyekre a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránt érdeklődő, közgazdász végzettségű munkavállalók jelentkezését várják. Végül a résztvevőknek lehetőségük volt feltenni a témához kapcsolódó kérdéseiket, így derült fény például arra is, hogy a tanár úr mit gondol arról, hogy reális elvárás lehet-e a fejlődő országoktól, hogy ugyanolyan mértékben járuljanak hozzá a klímavédelmi célok eléréséhez, mint a fejlett nyugat-európai államok.

Az ELTE GTK hallgatói egy nagyon érdekes, hasznos és magas színvonalú előadást hallgathattak meg egy jól felkészült és széles körű szaktudással rendelkező előadónak köszönhetően. Biztosak lehetünk abban, hogy akit eddig kevésbé érdekelt Földünk jövője, a teremből kilépve nagyobb figyelmet fog ezentúl fordítani a környezettudatosságra, aki pedig már ezelőtt is foglakozott ezzel a kihívással, csak még inkább megerősítést kapott abban, hogy – többeknek példát mutatva – folytassa a küzdelmet egy zöldebb és az unokáink számára is élhető bolygóért.

Fotó: Bernáth Gergely